Kórházban végződött a harcos fogyasztása

Kórházban végződött a harcos fogyasztása

2018. 07. 08., Vasárnap, 22:17

Korábban simán bemért kisváltósúlyba (63,5 kg) az ökölvívó, de péntek éjjel nem, és súlyos állapotban vitték kórházba.

Az elmúlt időszakban számos alkalommal volt téma a Samansport Magazinban az MMA fighterek túlzott fogyasztása, ami miatt több fontos összecsapás maradt el, ám ezzel kapcsolatban az ökölvívás sem „szűz” terep.

A WBC kisváltósúlyú világbajnoka, a trónt márciusban megszerző José Ramirez (22 győzelem, 0 vereség) vasárnap hajnalban arra készült, hogy a 33 éves Danny O'Connor (30 győzelem, 3 vereség)ellen szűkebb hazájában, a kaliforniai Fresno-ban címvédésen vesz részt.

Kórházban végződött a harcos fogyasztása

A küzdelem elmaradt, mivel a kihívó fogyasztása nem sikerült, az utolsó 2 font (90 deka!) leadása közben „összeomlott” - keringési problémákkal szállították kórházba a kiszáradt versenyzőt, akinek állítólag a veséje is leállt. A meccset értelemszerűen törölték.

A világbajnok Ramirez zavartan, a következőket reagálta az ellenfelét érintő hírekre. A bunyós csalódottsága érthető, hiszen korábban többször is kijelentette, hogy mindennél fontosabb számára, hogy világbajnokként szűkebb hazájában szólítsák ringbe.

Ez az első alkalom, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Megdöbbentem. 10 héten át mindent feláldoztam a mérkőzésért, készen álltam a harcra. Nem tudom, hogy mit mondjak” - jelentette ki csalódottan a világbajnok.

Érdekesség, hogy bár O'Connor korábban küzdött nagyváltósúlyban (69,85kg) is, de a legutóbbi két alkalommal már kisváltósúlyú (63,5 kg) meccsen vett részt. Akkor nem volt gondja a fogyasztással.

 

Kórházban végződött a harcos fogyasztása
8

Vélemények

Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Mégis lesz valamilyen „visszavágó” Klicsko és Lewis között

2018. 07. 08.
Mégis lesz valamilyen „visszavágó” Klicsko és Lewis között
08
júl
Megnézem
MMA

Mórádi Zsolt a csúcson hagyja abba

2018. 07. 06.
Mórádi Zsolt a csúcson hagyja abba
06
júl
Megnézem
Karate

Harcművész tábor Vénuszon

2018. 07. 06.
Harcművész tábor Vénuszon
06
júl
Megnézem
Általános

Céltudatos és sikerre éhes a női válogatott

2018. 07. 06.
Céltudatos és sikerre éhes a női válogatott
06
júl

Kapcsolódó cikkek

Magyar kick-box sikerek Európa-szerte

Tucatnyi érmet nyertek a hétvégén kick-boxosaink, akiknek egy része a Szerbiában megrendezett Európa-kupán vett részt, míg egy másik csapat a nyílt...

Cookies are small text files used by websites to provide better and more efficient customer experience.

Without these cookies our website could not give the best customer experience. Some functions would

Name Provider Reason Validity
PHPSESSIDsamansport.huSession ID, stores browsing status of the user between two page loads.End of session
cookieConsentsamansport.huUsed for stroing your cookie settings.1 year
accountsamansport.huIt is generated if the user marks "remember me" during the log in process.1 year
cartIDsamansport.huThis cookie is used for storing the content of your cart between two visits.30 days

The statistical data collection is totally anonym, this way visitors can not be identified by the cookie content. With these cookies we can observe visitors' behaviour which helps us to develope our customer focused service.

Name Provider Reason Validity
_gasamansport.huUnique identifier made by Google Analytics to prepare online visitors statistics.2 years
_gidsamansport.huUnique identifier made by Google Analytics to prepare online visitors statistics.End of session
_gat_*samansport.huUsed by Google Analytics for regulating the frequency of data retrieval.End of session
Fel