Krämer Kispapo Péter 6. profi sikere

Krämer Kispapo Péter 6. profi sikere

2018. 02. 06., Kedd, 16:58

Nem volt egyszerű feladat, megdolgozott a sikerért Krämer „Kispapo” Péter, de megérdemelten győzött.

Nem volt egyszerű feladat, megdolgozott a sikerért, de megérdemelten győzött.

A vasárnap esti kistarcsai bokszgálán már az ötödik hivatásos mérkőzésén lépett kötelek közé Krämer „Kispapo” Péter. A 27 éves nagyváltósúlyú ökölvívó tökéletes mérleggel rendelkezik a profik táborában, s most is úgy lépett kötelek közé, hogy ezt a rekordot továbbra is őrizni akarja.

Pedig egy igen rutinos, szívós ellenfelet kapott a szlovákiai Ladislav Nemeth személyében, akinek ugyan korántsem makulátlan a mérlege, ám közel ötven külföldi mérkőzésén viszonylag kevesek tudták kiütni. A kevés meccses reménység kontra rutin mindig tartogat izgalmat, s a Krämer-Nemeth küzdelem is ilyen volt – a lelkes publikum nem véletlen tombolta végig a négy menetet!

A párharc első menetében mindkét bunyós több szép akciót vezetett, nagy volt az iram, ám „Kispapo” ekkor is dominált, majd a folytatásban volt egy pillanat, amikor megcsípte a szlovákiai ökölvívót. A harmadik menetben viszont Nemeth kihasználta a magyar versenyző egy védekezésbeli megingását... ekkor sokakban meg is hűlt a vér, ugyanis az ellenfél rendületlenül támadta a magyar öklözőt. Szerencsére a záró három percben Krämer nem csak összekapta magát, hanem a meccs folyamán először igen közel került az idő előtti kiütéses sikerhez is – Nemethnek azonban sikerült kihúznia a végsó gongszóig.

A pontozólapok összesítés alapján, mindhárom pontozóbíró egyöntetű döntésével, Krämer „Kispapo” Péter megszerezte hatodik profi sikerét. Az érdi versenyző megérdemelten, jó mérkőzésen diadalmaskodott!

95
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Veszélyben az ökölvívás olimpiai részvétele

2018. 02. 06.
Veszélyben az ökölvívás olimpiai részvétele
06
feb
Megnézem
Érdekességek

Angliában taroltak a kick-box vb magyar hősei

2018. 02. 06.
Angliában taroltak a kick-box vb magyar hősei
06
feb
Megnézem
Box

Kőkemény munkával

2018. 02. 05.
Kőkemény munkával
05
feb
Megnézem
Box

A teljes magyar élvonal indul Debrecenben

2018. 02. 05.
A teljes magyar élvonal indul Debrecenben
05
feb

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.