Magyar éremeső a törökországi kick-box világkupán

Magyar éremeső a törökországi kick-box világkupán

2022. 05. 19., Csütörtök, 10:12

Tizenhét arany-, tíz ezüst- és kilenc bronzérmet szerzett a főként fiatalokból álló magyar csapat a törökországi kick-box világkupán. Ezzel hazánk a házigazdák és Kazahsztán mögött a harmadik helyen végzett a 44 ország versenyzőit felvonultató világverseny éremtáblázatán. A viadal a magyar versenyzők számára egyúttal kiváló felkészülés volt az év egyik legrangosabb megmérettetésére, a június 3. és 5. között Budapesten sorra kerülő 27. Magyar Kick-box Világkupára - adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A felnőttek mezőnyében formagyakorlatosaink kiválóan teljesítettek. A férfiaknál Brebovszky Zoltán valamennyi számban besöpörte a győzelmet, ezáltal négy aranyéremmel jöhetett haza Isztambulból. A nőknél Halustyik Cintia alig maradt el tőle, ő három elsőséget szerzett.

A küzdelmi kategóriákban - ahol némely szabályrendszerben a saját kategóriájuknál magasabb súlycsoportban is kipróbálhatták magukat az ezt bevállalók - több utánpótláskorú magyar tehetségnek sikerült dupláznia. A pointfighting szakágban Kozma Kornél és Debreczeni Frida állhatott fel kétszer a dobogó legfelső fokára, Matuska Máté pedig a pointfighting mellett a light-contactban is diadalmaskodni tudott.

 

Kick-box Világkupa, Törökország, a magyar érmesek:

 

Pointfighting:

Kadet 1:

Fiúk:

32 kg: 2. Szikora Bence, 3. Opperman Zsombor

37 kg: 3. Szikora Bence

47 kg: 1. Kozma Kornél

+47 kg: 1. Kozma Kornél

Lányok:

32 kg: 1. Debreczeni Frida, 3. Szekeres Flóra és Petró Laura

37 kg: 1. Debreczeni Frida, 2. Szekeres Flóra

+47 kg: 1. Jancsó Lili

Kadet 2:

Fiúk:

42 kg: 1. Halmágyi Levente, 2. Bondár Dániel, 3. Matuska Máté

47 kg: 1. Matuska Máté, 2. Bondár Dániel

Junior:

Fiúk:

57 kg: 1. Hammer Máté

63 kg: 1. Viczián Dániel

69 kg: 2. Viczián Dániel

Lányok:

50 kg. 3. Petró Lili és Bárdos Inez

55 kg: 2. Petró Lili

 

Light-contact:

Kadet 2:

Fiúk:

42 kg: 1. Matuska Máté

47 kg: 3. Gyeraj Ákos

 

Formagyakorlat:

Kreatív:

Felnőtt:

Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán, 2. Zahorecz Noel

Nők: 1. Halustyik Cintia

Kreatív fegyveres:

 

Felnőtt:

Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán

Nők: 1. Halustyik Cintia

Zenés:

 

Felnőtt:

Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán, 2. Zahorecz Noel

Nők: 1. Halustyik Cintia

Zenés fegyveres:

 

Felnőtt:

Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán

Nők: 2. Halustyik Cintia

 

Full-contact:

Junior 1:

Lányok:

48 kg: 2. Konkoly Zsófia

 

K1:

Fiúk:

Junior 2:

71 kg: 3. Kozma Levente

7
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Bronzérmes lett Tadissi Martial a karatés világversenyen

2022. 05. 16.
Bronzérmes lett Tadissi Martial a karatés világversenyen
16
máj
Megnézem
Box

Bacskai Balázs az IBO nemzetközi bajnoka

2022. 04. 30.
Bacskai Balázs az IBO nemzetközi bajnoka
30
ápr
Megnézem
Általános

Civilben értelmileg akadályozott gyerekeket tanít a kick-box világbajnok

2022. 04. 26.
Civilben értelmileg akadályozott gyerekeket tanít a kick-box világbajnok
26
ápr
Megnézem
Karate

Közel 700-an indultak a karate magyar bajnokságon

2022. 04. 26.
Közel 700-an indultak a karate magyar bajnokságon
26
ápr

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.