Szívesen lenne „Canelo” helyettese

Szívesen lenne „Canelo” helyettese

2018. 03. 27., Kedd, 21:34

A doppingvétség miatt ideiglenesen felfüggesztett Saul Alvarez helyére van önként jelentkező.

A doppingvétség miatt ideiglenesen felfüggesztett Saul Alvarez helyére van önként jelentkező.

Mint arról korábban beszámoltunk, doppingvétség miatt ideiglenesen felfüggesztésre került a középsúlyú világbajnok Gennady Golovkin (37 győzelem, 1 döntetlen) május 5-i ellenfele, Saul „Canelo” Alvarez (49 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen) versenyengedélye. Ha a mexikói az áprilisi meghallgatáson nem kapja vissza a licence-t, úgy nem bokszolhat Las Vegasban a kazah szuperklasszis ellen.

Jó kérdés, hogy mi lesz a Nevadai Sportfelügyelet (NSAC) döntése, hiszen sokáig mindenki nagyon megértő volt Alvarezzel – az első pozitív eset után simán elfogadták a védekezését, miszerint a doppingszer véletlenül, a szennyezett marhahússal jutott be a szervezetébe. (Ha fogadni lehetne a bukiknál, most is a felmentésre fizetnék a kevesebb pénzt!)

Ugyanakkor komolyan foglalkozni kell azzal a lehetőséggel, hogy a 27 éves „Canelo” nem bunyózhat május 5-én. Ebben az esetben bizonyára törlik az eseményt, mivel nehéz megfelelő helyettest találni Golovkin ellen. Sőt, kijelenthető, hogy nincs más olyan bunyós, akivel hasonló volumenű mérkőzés hozható össze.

Ennek ellenére van önként jelentkező, nem is egy, akik megmérkőznének a kazah bombázóval. Közülük a veretlen amerikai Demetrius Andrade (25 győzelem, 0 vereség) a legnagyobb név, akivel talán (tényleg csak talán) az eredeti időben, és helyszínen érdemes megrendezni az eseményt.

A 30 éves amerikai két súlyban volt eddig világbajnok; nagyváltósúlyban a WBO övet birtokolta, míg tavaly középsúlyban a WBA (regular) vb-övet is megszerezte – utóbbiról is lemondott már. Jelenleg a WBO -nál ranglistavezető.

Készen állok, és kész vagyok előlépni, hogy május 5-én megküzdjek Golovkin ellen” - fogalmazott Andrade. „Mindig az edzőteremben vagyok, és elkezdtem a VADA teszteket is. Garantálom, hogy minden teszten tiszta leszek. Tudom, hogy sokan ezt nem tudnák vállalni. Veretlen vagyok, és kétszeres világbajnok. Golovkin átment egy olyan időszakon, amikor nem akart vele senki sem megküzdeni. Most én vagyok ez a fickó. Velem nem akarnak küzdeni.”

Persze többen megkérdezték, hogy Andrade mit tett le az asztalra?! A legjobb amerikai középsúlyú vagyok, és súlycsoport legjobb három ökölvívójának egyike. De én is kérdeznék azoktól, akik szerint még nem tettem le eleget az asztalra. Mit tett Murray, Adama, Geale, Monroe és Rosado? Senki nem akar bokszolni velem, én viszont bárkivel kiállok. Ha május 5-én Golovkinnak nincs ellenfele, akkor vele akarok küzdeni! Márpedig valakivel bokszolnia kell, és miért érné be az elérhető legjobb bokszolónál rosszabb kihívóval?” - tette hozzá.

6
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

Gallagher nem bírja ki Borics nélkül

2018. 03. 27.
Gallagher nem bírja ki Borics nélkül
27
már
Megnézem
MMA

A Veres fivérek sikerei Amszterdamban

2018. 03. 26.
A Veres fivérek sikerei Amszterdamban
26
már
Megnézem
Karate

Kempo vb főpróba Felcsúton

2018. 03. 26.
Kempo vb főpróba Felcsúton
26
már
Megnézem
MMA

Sportágválasztóval egybekötött K1 gálát rendeztek Nyíregyházán

2018. 03. 26.
Sportágválasztóval egybekötött K1 gálát rendeztek Nyíregyházán
26
már

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.