Taekwondo ruha

Taekwondo ruha

2016. 01. 29., Péntek, 10:15

A taekwondo (melynek jelentése: a lábbal és kézzel küzdés művészete) egy alapvetően ütéseken, rúgásokon és hárításokon alapuló harcművészeti ág, melynek eredete a XX. század közepéig nyúlik vissza. Az 1940-es 50-es években a koreai Choi Hong Hi nagymester 24 formagyakorlatra alapozva fejlesztette ki, majd hivatalosan 1955-ben alapította meg magát a stílust. Kialakulására egyaránt hatást gyakoroltak a japán és a kínai harcművészetek. Choi Hong Hi, a koreai hadsereg tábornokaként először a karate gyakorlását építette be a katonai kiképzésbe, de ellenmondásosnak találta, hogy a Koreát sokáig elnyomó japánok tradicionális technikáit tanítja katonáinak. Elkezdte tehát kialakítani és csiszolni saját stílusát, amely számos kisebb iskola tanait is magában foglalta. Idővel így lett a taekwondo Dél-Koreában a hadsereg és a rendőrség különleges alakulatain belül egyfajta kemény kiképzési közelharc rendszer („military karate”). A későbbiekben ebből fejlődött tovább a nagyközönség által ma is ismert teljes értékű harcművészetté.

A taekwondonak két fő vezető világszervezete: az International Taekwondo Federation (ITF) és a World Taekwondo Federation (WTF).

A diákok jellemzően egyenruhát viselnek, melyet derékövvel kötnek össze. A két irányzatnak különböző formaruhái vannak. A leglátványosabb különbség a felső részükben van, az elől keresztbe hajtható köntös az ITF stílushoz tartozik, míg a V vagy Y nyakú belebújós a WTF (Kukkiwon) irányzathoz. Mindkét ruha szabása lehetővé teszi, hogy a sportolók a lehető legkényelmesebb viseletben edzenek és küzdjenek.

Anyaguk: kevert szálas pamut-polyester.

Tisztítás:

Fontos: A ruhák a mosástól kb. 5-7%-os mértékben összemennek. A megfelelő méret kiválasztásánál kerekítsen felfelé (pl.:165cm-es testmagasság esetén az ajánlott méret a 170cm-es.). Általános tapasztalat, hogy a harcművészeti ruhák megfelelő mosás mellett a harmadik-negyedik mosásra nyerik el végleges méretüket.

- Maximum 30 °C-on mosható.

- Erős mosószer használata és vegytisztítás tilos.

- Vasalni tilos.

- Szárítógépbe tenni tilos.

Kedves anyukák!

Próbálják elfogadni, hogy csemetéjük ruhája a használatba vétel után már nem fog fehéren tündökölni, és kerüljék a ruha főzését, fehérítését. Ezekkel a tisztító eljárásokkal a ruha fehér színe természetesen fenn tartható, de a ruha élettartamát akár 60-70%-kal is rövidítheti!!!

428
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Termékismertető

Pontütők

2016. 01. 29.
Pontütők
29
jan
Megnézem
Termékismertető

Pajzsok

2016. 01. 29.
Pajzsok
29
jan
Megnézem
Termékismertető

Medicinlabdák

2016. 01. 29.
Medicinlabdák
29
jan
Megnézem
Termékismertető

Edzőmaszk

2016. 01. 29.
Edzőmaszk
29
jan

Kapcsolódó cikkek

Védőfelszerelések

A küzdősportokban a védőfelszerelések fontos szerepet töltenek be a sportolók biztonsága és sérülésmentessége szempontjából. Mindenki, aki vett már...

Saman, Samansport, Székelybudo

Ezzel a leírással szeretnénk iránymutatást adni az olyan edzőeszközök a boxzsákok, reflexlabdákt vagy más edzőfelszerelések biztonságos rögzítéséhez!...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.