Tóth László végre szűkebb hazájában is próféta lehetett

Tóth László végre szűkebb hazájában is próféta lehetett

2018. 11. 02., Péntek, 23:50

Október 28-án Sopron adott otthont az első West Hungarian Fight küzdősport gálának, melyet a Növényi Sportakadémia SE rendezett, s ahol különböző szabályrendszerek klasszisai vonultak fel. Az esemény fénypontja a profi ökölvívás volt.

A szegedi Global Sport Event által promótált műsorban Magyar Kinga, és a helyi Tóth László is kötelek közé lépett, de összesen hat pár bokszmérkőzést láthatott a szépszámú közönség.

A szegedi Magyar Kinga a soproni rendezvényen is bizonyította, hogy miért tartják kiemelkedően tehetségesnek, hiszen már az első menetben padlóztatta szerb riválisát, Danka Matijasevic-cset, így már a nyitó felvonásban TKO-val diadalmaskodott.

Az esemény főmérkőzése Tóth László és Rózsás Gyula párharca volt az UBO interkontinentális övéért, valamint a Magyar-bajnoki címért. Tóthot nem véletlen választották a tavalyi esztendő legjobb magyar profi ökölvívójának, hisz vasárnap is magabiztos bunyót bemutatva, már a 4. menetben TKO-val megnyerte az összecsapást.

A rendezvény bokszprogramját a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Hivatásos Tagozata felügyelte, melynek elnöke, Győryné Tóth Zsuzsanna adta át a főmérkőzés győztesének a bajnoki öveket. Az eseményen díjat kapott a helyi profi mérkőzésvezető, Pete László is, aki – az amatőröktől érkezve – 2006-óta szolgálja a hivatásos szakágat. A ceremónia apropója, hogy Pete ezzel a gálával befejezettnek tekinti bírói karrierjét.

Pete László hivatásos bíróként olyan ismert, és elismert versenyzők mérkőzésein közreműködött, mint Kovács „Vipera” Attila, Nagy „Csonttörő” János, Kovács „Tomi Kid” Tamás, Nagy „Hóhér” József vagy a sokszoros világbajnok Belinszky Krisztina.

A vasárnapi gála főszervezője, Babos Zoltán összességében egy igen sikeres gálát tudhatott magának, hiszen Sopron városában maradt mind két bajnoki öv. Babos úr ígéretet tett arra, hogy hagyományt teremt Sopronban, ezért jövőre újra megrendezésre kerül a West Hungarian Fight Küzdősport Gála.

32
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

A fiatal magyar szumósok meghódították Észtországot

2018. 11. 01.
A fiatal magyar szumósok meghódították Észtországot
01
nov
Megnézem
Box

Felix Promotion ismét Erdélyben

2018. 10. 31.
Felix Promotion ismét Erdélyben
31
okt
Megnézem
Általános, MMA

Elhunyt a kick-box világszövetség elnöke

2018. 10. 31.
Elhunyt a kick-box világszövetség elnöke
31
okt
Megnézem
Általános

Thomas Bach: Budapest mindig kitesz magáért

2018. 10. 30.
Thomas Bach: Budapest mindig kitesz magáért
30
okt

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.