Továbbra is kérdéses az ökölvívás olimpiai szereplése

Továbbra is kérdéses az ökölvívás olimpiai szereplése

2018. 05. 04., Péntek, 21:49

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint továbbra sem biztos, hogy az ökölvívás szerepel majd a 2020-as tokiói ötkarikás játékok programjában.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint továbbra sem biztos, hogy az ökölvívás szerepel majd a 2020-as tokiói ötkarikás játékok programjában.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) elhúzódó vezetési és pénzügyi válságával indokolta a kétségeiket, és megkérdőjelezte a szervezet feddhetetlenségét is.

Továbbra is kérdéses az ökölvívás olimpiai szereplése

Az anyagi gondokkal küzdő AIBA megítélését tovább rontotta, hogy bundázásra derült fény a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia néhány mérkőzése kapcsán, a szövetség ideiglenes elnökét pedig a szervezett bűnözésben való közreműködéssel gyanúsítják.

A NOB decemberben felfüggesztette a támogatás folyósítását, majd a végrehajtó bizottság februárban figyelmeztette az AIBA-t, hogy veszélyben van a sportág olimpiai státusza. Bach csütörtökön közölte, hogy továbbra sem kapták meg azt a kért beszámolót a szövetségtől, amelyet júliusi ülésükön akarnak megtárgyalni.

2
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Darmos nehéz küzdelemre számít

2018. 05. 03.
Darmos nehéz küzdelemre számít
03
máj
Megnézem
MMA

Kick-box Világkupa a női egyenjogúság jegyében

2018. 05. 03.
Kick-box Világkupa a női egyenjogúság jegyében
03
máj
Megnézem
Box

Mindent elölről

2018. 05. 02.
Mindent elölről
02
máj
Megnézem
Box

Sikeres ukrán edző a Madárfészek Akadémián

2018. 05. 02.
Sikeres ukrán edző a Madárfészek Akadémián
02
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedsamansport.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.