Visszavonult a lengyel profi ökölvívó klasszis

Visszavonult a lengyel profi ökölvívó klasszis

2019. 02. 13., Szerda, 16:00

Hatalmas meglepetésre 31 éves korában bejelentette visszavonulását a WBO ranglistán 6. helyen álló félnehézsúlyú ökölvívó.

Az Egyesült Államokban élő lengyel félnehézsúlyú ökölvívó, Andrzej Fonfara (30 győzelem, 5 vereség) váratlanul úgy döntött, hogy befejezi sikeres pályafutását.

A mindössze 31 éves sportoló több nagy csatában vett részt, s ezek közül kiemelkedik a korábbi WBC világbajnok Adonis Stevenson elleni küzdelme (2014), amikor nagyon közel került a győzelemhez, hisz leütötte a címvédőt. A visszavágót viszont (2017) elég simán elbukta.

Fizikailag rendben vagyok, de nem vágyom annyira az ökölvívásra, ami viszont száz-százalékos odaadást igényel. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek ebben az őrült, nagyszerű utazáson.”- jelentette ki a visszavonult ökölvívó.

Fonfara 18 évesen kezdte hivatásos karrierjét, melynek során olyan egykori világbajnokokat győzött le, mint Byron Mitchell, Glen Johnson, Gabriel Campillo, Chad Dawson, Nathan Cleverly és Julio Cezar Chavez Jr. Éppen ezért valószínűleg lesz benne hiányérzet, hogy ő maga soha nem tudott vb-övet szerezni...

Visszavonult a lengyel profi ökölvívó klasszis
4

Vélemények

Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

A Felix Promotion közelménye a MÖSZ HT díjátadójával kapcsolatban

2019. 02. 13.
A Felix Promotion közelménye a MÖSZ HT díjátadójával kapcsolatban
13
feb
Megnézem
Box

Nyáron nehézsúlyú szupermeccs Joshua és Miller között

2019. 02. 13.
Nyáron nehézsúlyú szupermeccs Joshua és Miller között
13
feb
Megnézem
Box

A MÖSZ HT díjazta a tavalyi esztendő legjobbjait

2019. 02. 12.
A MÖSZ HT díjazta a tavalyi esztendő legjobbjait
12
feb
Megnézem
Box

Szellő Simcic ellen kezd 2019-ben

2019. 02. 12.
Szellő Simcic ellen kezd 2019-ben
12
feb

Kapcsolódó cikkek

Magyar világkupa-ezüst szambóban

Kozsák György a második helyen végzett a – Nemzetközi Olimpiai Bizottság által a múlt év végén elismert – Nemzetközi Sambo Szövetség hétvégi moszkvai...

Cookies are small text files used by websites to provide better and more efficient customer experience.

Without these cookies our website could not give the best customer experience. Some functions would

Name Provider Reason Validity
PHPSESSIDsamansport.huSession ID, stores browsing status of the user between two page loads.End of session
cookieConsentsamansport.huUsed for stroing your cookie settings.1 year
accountsamansport.huIt is generated if the user marks "remember me" during the log in process.1 year
cartIDsamansport.huThis cookie is used for storing the content of your cart between two visits.30 days

The statistical data collection is totally anonym, this way visitors can not be identified by the cookie content. With these cookies we can observe visitors' behaviour which helps us to develope our customer focused service.

Name Provider Reason Validity
_gasamansport.huUnique identifier made by Google Analytics to prepare online visitors statistics.2 years
_gidsamansport.huUnique identifier made by Google Analytics to prepare online visitors statistics.End of session
_gat_*samansport.huUsed by Google Analytics for regulating the frequency of data retrieval.End of session
Fel