A birkózók átvették a vb-felszerelést

A birkózók átvették a vb-felszerelést

2018. 08. 30., Csütörtök, 20:49

A hazai rendezésű világbajnokságra készülő válogatottból a női keret és a kötöttfogású férficsapat átvette a vb-felszerelést a Körcsarnokban.

Felöltöztették a birkózókat! A hazai rendezésű világbajnokságra készülő válogatottból a női keret és a kötöttfogású férficsapat átvette a vb-felszerelést a Körcsarnokban.

Az eseményen közös csapatfotózást is tartottak, ahol jelen volt többek között Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke.

Úgy gondolom, hogy a Bacsa Péter vezette szervező bizottság kimagasló munkát végez, és a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke által elvárt szintű világbajnokság elé nézünk. Nenad Lalovics ugyanis korábban abbéli kívánalmának adott hangot, hogy rendezzük meg a sportág eddigi legjobb világbajnokságát” – mondta sportvezető, aki kiemelte, a sportszakmai szervezésen túl nagyon komoly kulturális-turisztikai tervezés előzi meg a vb-t.

Sastin Marianna, a legutóbb, 2013-as budapesti vb aranyérmese elmondta: elegáns, kényelmes ruhákat vehettek át.

Mind a férfi-, mind a női kollekció gyönyörű. Az ilyen események érzékeltetik, hogy nem vagyunk már messze a világbajnokság kezdetétől, úgy gondolom, hogy a felkészülési tervnek megfelelő állapotban vagyok” – nyilatkozta a 62 kilogrammos versenyző.

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.

6
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános, MMA

Gigamezőny várható az utánpótlás kick-box világbajnokságon

2018. 08. 28.
Gigamezőny várható az utánpótlás kick-box világbajnokságon
28
aug
Megnézem
Box

Orbán döntős, Villás bronzérmes az ifjúsági világbajnokságon

2018. 08. 28.
Orbán döntős, Villás bronzérmes az ifjúsági világbajnokságon
28
aug
Megnézem
Box

Szenzáció: Szellő Imre ott lehet az új WBSS tornán!

2018. 08. 28.
Szenzáció: Szellő Imre ott lehet az új WBSS tornán!
28
aug
Megnézem
Box

Villás is érmes az ifjúsági ökölvívó-világbajnokságon

2018. 08. 28.
Villás is érmes az ifjúsági ökölvívó-világbajnokságon
28
aug

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.