A Bocskai Emlékverseny második napja

A Bocskai Emlékverseny második napja

2018. 02. 09., Péntek, 09:21

Harcsa betegség, Kovács egy elképesztő figyelmetlenség miatt búcsúzott a Bocskairól.

A magyarok közül tíz férfi és egy női versenyző győzött Debrecenben a hagyományos Bocskai István nemzetközi ökölvívótorna második napján, és jutott be az elődöntőbe, ám nem volt közöttük a betegség miatt visszalépő Harcsa Zoltán, illetve - egy egészen elképesztő hiba miatt - Kovács Richárd.

A csütörtöki negyeddöntők magyar szempontból remekül alakultak, többek között a tavaly világbajnoki résztvevő Hámori Ádám (91 kg) is magabiztos teljesítménnyel győzött.

Komoly csalódást jelentett ugyanakkor, hogy a jelenlegi legjobb magyar amatőr bokszoló, Harcsa nem folytathatja a küzdelmeket, mivel betegsége miatt ki sem tudott állni második meccsére.

A Harcsához és Hámorihoz hasonlóan vb-résztvevő Kovács esete nem mindennapi. A magyar ökölvívó hiába bokszolt ugyanis kiválóan, és volt egyértelműen jobb olasz riválisánál, a bíróknak ki kellett zárniuk, mivel két meneten keresztül rossz színű kesztyűben küzdött. A bokszolóknak nem csupán a nadrágjuk, hanem a kesztyűjük színének is meg kell egyeznie a sarkuk színével.

Az emlékverseny pénteken 15 órakor az elődöntőkkel folytatódik.

50
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Pacquiao-Lomacsenko pletyka

2018. 02. 08.
Pacquiao-Lomacsenko pletyka
08
feb
Megnézem

Darmos József Svájcban lép ringbe

2018. 02. 08.
Darmos József Svájcban lép ringbe
08
feb
Megnézem

Bacskai és Egedi magabiztosan várja február 16-át

2018. 02. 08.
Bacskai és Egedi magabiztosan várja február 16-át
08
feb
Megnézem

Cél: a világranglista

2018. 02. 08.
Cél: a világranglista
08
feb

Kapcsolódó termékek

Box, Kickbox, Thaibox, MMA
topten_boxzsák állvány_4121-0005_01

Boxzsák állvány Edzőállomás, Reflexlabda Platformmal és Reflexlabdával, Top Ten

Ajánlatkérés
Boxkesztyű, HELL FIGHT, 2026, műbőr, fekete/fehér
Boxkesztyű, HELL FIGHT, 2026, műbőr, fekete/fehér

Boxkesztyű, HELL FIGHT, 2026, műbőr, fekete/fehér

19 900 Ft
pontütő, Hayashi, Samansport,
pontütő, Hayashi, Samansport,

Pontütő kesztyű, Hayashi, egyenes, műbőr, fekete-narancs

20 990 Ft
Saman, Samansport, Székelybudo
boxzsák, bokszzsák, samansport, colours boxzsák

Boxzsák, Saman, Colours, 120x40 cm, műbőr, fekete/military

40 990 Ft

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.