A kick-boxos Veres Richárd újra a Sportcsillagok Falán

A kick-boxos Veres Richárd újra a Sportcsillagok Falán

2019. 09. 25., Szerda, 18:38

A régi fal egy tűzvészben odaveszett, ám a kezdeményezés nem halt el, így Veres Richárd újra „tenyerelhetett”.

A hatszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok Veres Richárd is újra „tenyerelhetett" azon az eseményen, amikor a szeptember közepén a Testnevelési Egyetemen olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érmes magyar sportolók közreműködésével ismét felállították a „Sportcsillagok Falát”. Az eredeti egy szomorú emlékű napon, a négy évvel ezelőtti tűzvészben sérült meg. A magyar kick-boxos elmondta: kéznyoma még 2011-ben került fel a falra, de a mostani alkalom talán még nagyobb boldogságot okozott neki, mint az akkori.

Hatalmas elismerés volt a számomra és a sportágam számára” – emlékezett vissza Veres Richárd –, „amikor 2011-ben olyan hírességek tenyérlenyomatai közé kerülhetett az enyém, mint például Papp László, Puskás Ferenc, Kovács Kokó István és Mocsai Lajos. Mivel én egy kifejezetten rajongó típus vagyok, egy álmom vált valóra azzal, hogy ilyen klasszisok közé kerülhettem, és az egyik legnagyobb megbecsülés volt, amiben sportolóként részesültem.”

Miként érintett annak idején a tűzeset?

- Emlékszem, hogy otthon voltam és szörnyülködve néztem a híreket. Aggódtam. Nem is a saját kézlenyomatom, hanem az olyan sportolók keze nyoma miatt, akik már nincsenek köztünk. Nagyon elszomorított, hogy ilyen ereklyék veszhetnek oda.

Mit szóltál, hogy a kéznyomod felkerülhet az újra felállított falra is?

- Eszméletlenül boldog voltam, amikor megkerestek, hogy újraindítják ezt a kezdeményezést. Talán még annál is jobban örültem, mint amikor először felkerültem. Úgy éreztem magam, mint egy kisfiú a legnagyobb játékboltban, hiszen igazi legendák társaságában lehettem ott az eseményen. Az egyik legszebb nap volt az életemben.

Az is különleges lehetett, amikor olimpiai fáklyás futásban vettél részt... Hogyan lehet, hogy több, alapvetően olimpia-centrikus eseményben is szerepet kapsz?

- Leszögezném, hogy nem tartom magam különb sportolónak senkinél, csak próbálom kihozni magamból a legtöbbet, és ennek általában meg is van a gyümölcse. Mindazonáltal amikor 2012-ben Londonban futottam az olimpiai fáklyával, az mesébe illő volt. Főleg azért, mert ugyebár, a mi családunk nagyon hátrányos helyzetű volt, és áldom a napot, amikor a szebb jövő reményében felköltöztünk Budapestre. Anélkül nemhogy Amerikába vagy Kínába, de még talán a szomszéd városba sem jutottam volna el. Úgyhogy, mondom, a mi történetünk a szintén világ- és Európa-bajnok két fiú- és két lánytestvéremmel tényleg mesébe illő. Boldog vagyok és büszke az életemre.

26
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Október 12-én lesz a következő Félix gála

2019. 09. 25.
Október 12-én lesz a következő Félix gála
25
szept
Megnézem
Általános

Visszatér a menekülttáborba a magyar kick-box legenda

2019. 09. 24.
Visszatér a menekülttáborba a magyar kick-box legenda
24
szept
Megnézem
Általános, MMA

Sparring Day: Jól szolgálta a felkészülést

2019. 09. 23.
Sparring Day: Jól szolgálta a felkészülést
23
szept
Megnézem
Box

Kovaljov erős és gyors Canelo-t vár

2019. 09. 23.
Kovaljov erős és gyors Canelo-t vár
23
szept

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.