A légszennyezettséggel is meg kell küzdeniük a női vb résztvevőinek

A légszennyezettséggel is meg kell küzdeniük a női vb résztvevőinek

2018. 11. 13., Kedd, 23:30

Orvosi maszkokkal, szájuk elé kötött sálakkal és pólókkal védekeznek a légszennyezettség ellen a csütörtökön kezdődő női ökölvívó-világbajnokság résztvevői Újdelhiben.

A bolgárok 27 éves világbajnoka, Sztanimira Petrova elmondta, hozzátartozói otthon aggódnak az egészségre káros – a légzőszervet és a szemet egyaránt irritáló – indiai szmog miatt.

„Nehéz elviselni. Sálat viselek, de még hozzá kell szoknom” – panaszkodott Petrova. Az edzők, csapatvezetők szerint a szervezők tájékoztatták őket a helyzetről, de semmilyen védőfelszerelést nem biztosítottak számukra.

Ajay Singh, az indiai szövetség elnöke közölte, bízik benne, hogy a sportolóknak nem jelent problémát a szennyezett levegő, és a vb-re – amelyet fedett helyen tartanak – semmilyen negatív hatással nem lesz a kellemetlenség. Jay Kowli főtitkár hangsúlyozta: folyamatosan ellenőrzik a levegő minőségét, és kizárta, hogy mást helyszínen rendezzék meg a vb-t.

A kedden mért légszennyezettségi adatok között volt olyan, amely nyolcszorosan meghaladta a biztonságos határértéket. Az újdelhi hatóságok megtiltották a tehergépkocsi-közlekedést, és leállították az építési munkálatokat, de a levegő minősége továbbra sem megfelelő.

Magyarországot két versenyző képviseli az év legnagyobb női ökölvívó eseményén, a nehézsúlyú U22 Európa-bajnok Juhász Adrienn (Vecsés) és az 54 kilóban versenyző Szűcs Szabina (Vecsés). Mint ismert, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) – a korábbi hírek szerint - nem tudta vállalni a verseny finanszírozását, így a szűk létszámú magyar küldöttség, Seres Attila vezetésével, privát forrásból fedezték a részvételt.

A magyar csapat kedden szerencsésen megérkezett az AIBA női ökölvívó világbajnokság helyszínére.

7
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

Újra ringben Kunkli Tivadar tanítványa

2018. 11. 12.
Újra ringben Kunkli Tivadar tanítványa
12
nov
Megnézem
Box

Usyk megnyerte az utolsó cirkálósúlyú küzdelmét is

2018. 11. 12.
Usyk megnyerte az utolsó cirkálósúlyú küzdelmét is
12
nov
Megnézem
MMA

TEK BUDO- és küzdősportgála 2018

2018. 11. 11.
TEK BUDO- és küzdősportgála 2018
11
nov
Megnézem
Box

Kispál okos, de dinamikus ökölvívásra készül

2018. 11. 11.
Kispál okos, de dinamikus ökölvívásra készül
11
nov

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.