A szabadfogású szakág fellendülését reméli

A szabadfogású szakág fellendülését reméli

2018. 06. 20., Szerda, 23:02

Kovács István a szabadfogású szakág fellendülését reméli a budapesti világbajnokságtól.

Kovács István, az eddigi egyetlen magyar szabadfogású világbajnok abban bízik, hogy az októberi, budapesti birkózó-vb után sok gyerek fordul majd a sportág felé, s a szakág is új lendületet kap.

"Én már nagyon szívesen látnék magam mellett magyar világbajnokot ebben a fogásnemben" - nyilatkozta a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke, aki 39 éve, San Diegóban, a 82 kilogrammos súlycsoportban nyert vb-aranyérmet. - "Emlékszem, 1979-ben, a sikeres világbajnokság után sok gyerek ment el a birkózócsarnokokba. Voltak olyan gyerekversenyek, amelyeken a nagy indulói létszám miatt majdhogynem kezelhetetlen volt a helyzet."

Kovács reméli, hogy a hazai vb után hasonló helyzet áll majd elő, s abból hosszútávon a szabadfogás is profitálhat.

Az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmes Kovács a szövetségben azt a feladatot kapta Németh Szilárd elnöktől, hogy "felépítse" a szabadfogást és segítse a női szakágat, s mint mondta, ebben a munkában kiemelt szerepe lesz az őszi világbajnokságnak.

"Nagyon sok olyan fiatalnak, aki már benne van a sportágban, hatalmas lehetőség lesz ez a vb. Nagy lökést adhat a birkózópalántáknak az, hogy a szőnyeg széléről végigszurkolhatják ezt a világversenyt. Természetesen számítunk olyan fiatalokra is, akik talán még csak kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy elkezdik a birkózást" - jelentette ki Kovács István.

A budapesti birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik a Papp László Sportarénában.

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

Szilágyi három érmet is begyűjtött

2018. 06. 20.
Szilágyi három érmet is begyűjtött
20
jún
Megnézem
Box

Huck nehézsúlyban tért vissza

2018. 06. 18.
Huck nehézsúlyban tért vissza
18
jún
Megnézem
Box

Bellew véget vetne Fury visszatérésének

2018. 06. 18.
Bellew véget vetne Fury visszatérésének
18
jún
Megnézem
Box

Spence Jr a nagy neveket akarja

2018. 06. 17.
Spence Jr a nagy neveket akarja
17
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.