Lesz érem a zárónapon is

Lesz érem a zárónapon is

2018. 10. 27., Szombat, 21:50

A birkózó-világbajnokság zárónapján is lesz magyar érem. A kötöttfogásúak 77 kilósok kategóriájában Lőrincz Tamás bejutott a döntőbe. A kötöttfogásúak 97 kilogrammos mezőnyben Kiss Balázs a vigaszágon kezdi meg a küzdelmeket a vb utolsó napján.

Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás román, litván, üzbég ellenfeleket legyőzve jutott az elődöntőbe, ahol Kim Hjeon Vu-n is túljutott.

A londoni olimpiai döntőben életem egyik legfájóbb vereségét szenvedtem el a mostani ellenfelem ellen. Mindössze háromszor nyertem ellene. Az utolsó egy percben csaknem az életemért küzdöttem, de láttam, hogy ő is megfáradt. Nagyon örülök neki, hogy az utolsó 3 támadását ki tudtam védeni, jól sikerült a felkészülés.” – értékelt a vb honlapjának Lőrincz.

Kiss Balázs kapott még egy esélyt, miután az őt legyőző bolgár Kiril Milov finalista lett.

A budapesti világbajnokság számos kísérőprogramja egyikeként a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) az 1968-as mexikóvárosi olimpia 50. és az 1988-as szöuli játékok 30. évfordulója alkalmából díszvacsorát rendezett, amelyre természetesen meghívta az egykori érmeseket, helyezetteket, csapatvezetőket is.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke megnyitójában méltatta az öt és három évtizeddel ezelőtti hősöket, majd Bacsa Péter ügyvezető alelnökkel emlékplakettet adott át nekik.

Többek mellett a mexikói résztvevők közül Varga János (aranyérmes), Csatári József (bronzérmes), Alker Imre (negyedik), Steer Antal (nyolcadik), valamint Rusznyák József és Erdős Márton, a szöuli kötöttfogásúaktól Sike András (arany), Komáromi Tibor (ezüst), Bódi Jenő 62 (negyedik), Takács János (negyedik), a későbbi olimpiai bajnok Repka Attila (nyolcadik), Gáspár Tamás (nyolcadik), valamint Faragó József, Vadász Csaba és Major Sándor, a szabadfogású csapat tagjai közül Bíró László (negyedik), Podolszki Attila, Nagy János és Dvorák László kapott elismerést.

9
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

Birkózó-vb: Bácsi Péter aranyérmes

2018. 10. 26.
Birkózó-vb: Bácsi Péter aranyérmes
26
okt
Megnézem
MMA

Több szabályrendszerben küzdenek Sopronban

2018. 10. 23.
Több szabályrendszerben küzdenek Sopronban
23
okt
Megnézem
Érdekességek

Észtországba utazik a válogatott

2018. 10. 23.
Észtországba utazik a válogatott
23
okt
Megnézem
Általános

A kick-box Európa-bajnokság eredményei

2018. 10. 22.
A kick-box Európa-bajnokság eredményei
22
okt

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.