Magyarországon táborozott a kick-boxos világelit

Magyarországon táborozott a kick-boxos világelit

2018. 08. 10., Péntek, 11:11

Két héten keresztül Csongrádon okult és oktatott a kick-box sportág színe-java, amelyet a világ egyik legeredményesebb klubja, a magyar Halker-Király Team látott vendégül.

Két héten keresztül Csongrádon okult és oktatott a kick-box sportág színe-java, amelyet a világ egyik legeredményesebb klubja, a magyar Halker-Király Team látott vendégül. A csepeliek július végétől rendezték hagyományos nemzetközi pointfighting edzőtáborukat, ahol magyar világbajnokok tanították a résztvevőket, egy hétre rá pedig a light-contact és kick-light szabályrendszerek világelitjébe tartozó külföldi instruktorok adták át tudásukat.

Már húsz éve járnak Csongrádra, és ez volt immár a 12. nemzetközi pointfighting táboruk – számolt be a Halker-Király Team vezetője, Király István.

A szemináriumokra 12 országból érkeztek sportolók, 140-en vettek részt a napi háromszori edzéseken, és olyanoktól tanulhattak, mint a – visszavonulását a hetekben bejelentő – tízszeres világbajnok Mórádi Zsolt, a kilencszeres vb-első Jároszkievicz Krisztián vagy éppen a jövő nagy ígérete, a tavalyi budapesti vb-n páratlan módon négy aranyat nyert Veres Roland. Nem csoda a nagy érdeklődés, hiszen a csepeli klub bő egy évtizede a földkerekség legeredményesebb egyesülete a sportág pointfighting szabályrendszerének világversenyein.

Augusztus elején újabb tábor következett, ahol a light-contact és a kick-light csínját-bínját lehetett elsajátítani. Itt hét-nyolc külföldről érkezett instruktor – csupa kick-box és taekwondo világbajnok – adta át tudását a két szabályrendszer iránt érdeklődőknek.

"Közel 250 embernek adtunk otthont és lehetőséget a világszínvonalú tréningekre két hét alatt. Évről évre egyre sikeresebbek ezek az edzőtáborok, és nagyon úgy néz ki, hogy még mindig nő az érdeklődés irántuk. Bízunk benne, hogy a jövőben is el tudjuk majd látni ezt az egyre nagyobb igényt." – büszkélkedett Király István.

A hetedik dan fokozattal rendelkező kick-box mesteredző-szakedző, aki a magyar és az európai szövetségnek is alelnöke, arról is beszámolt, hogy klubjának legjobb fiatal versenyzői összességében maratoni, négyhetes felkészülésen vesznek részt.

"Július második felében klubunk saját edzőtáborával kezdődött a munka, azt követte a két nemzetközi tábor, ahol a világ legjobbjaival mérhették össze tudásukat sportolóink. A negyedik héten pedig a magyar utánpótlás válogatott pointfighting versenyzői jönnek majd ide. Az elsődleges cél a szeptemberi korosztályos világbajnokságon való minél jobb szereplés."

Király István azt is elmondta, hogy az őszi felnőtt Európa-bajnokságokon továbbra is dominálni akarják a nemzetközi mezőnyt. Emellett ki-kikacsintgatnak a ringes szakágak felé is, szeretnének ott is meglepetéseket okozni majd.

7
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Megnyerte az első külföldi profibokszmeccsét a kick-bokszos lány

2018. 08. 08.
Megnyerte az első külföldi profibokszmeccsét a kick-bokszos lány
08
aug
Megnézem
Karate

Harcművészet Békéscsabán a Főtéren

2018. 08. 08.
Harcművészet Békéscsabán a Főtéren
08
aug
Megnézem
Box

Remek meccset bokszolt Görbics Gábor

2018. 08. 05.
Remek meccset bokszolt Görbics Gábor
05
aug
Megnézem
Box

Durván kiütötték Kovaljovot

2018. 08. 05.
Durván kiütötték Kovaljovot
05
aug

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.