Andy Ruiz Jr. szeptemberben térhet vissza.

Andy Ruiz Jr. szeptemberben térhet vissza.

2020. 04. 26., Vasárnap, 22:08

Komoly változások, hiszen mexikói legkeményebb és legsikeresebb mestere fogja felkészíteni.

Régen nem hallottunk a korábbi WBO/WBA/IBF nehézsúlyú világbajnok Andy Ruiz Jr.-ról (33 győzelem, 2 vereség), aki a tavalyi év legnagyobb szenzációját szolgáltatta, amikor detronizálta Anthony Joshuát. Hasonlóan nagy szenzáció volt, amikor a visszavágót – decemberben – meglehetősen simán elvesztette.

Ruiz Jr. egyértelműen könnyelműen, félvállról vette a tavaly decemberi visszavágót, hiszen az emberei többet töltöttek a Photoshop előtt, mint ő az edzőteremben – ennek eredményeképpen ugyan sikerült az utolsó pillanatig eltitkolnia a valós formáját, de a kiábrándítóan gyenge produkciója szinte megbocsáthatatlan!

Úgy hírlik, hogy Andy Ruiz Jr. végre kibulizta magát, és lassan elkezdi újjáépíteni a karrierjét. Az első lépés egy új edző lesz, méghozzá – a bokszoló apjának beszámolója szerint – a híres mexikói sztáredző, „Canelo” mestere, Eddy Reynoso.

A néhány nappal ezelőtti találkozón jó volt a kémia köztük, szeretem Eddy gondolkodásmódját. Vele komoly lesz a változás, hiszen ő nagyon fegyelmezett, energikus, eltökélt edző, és nagyszerű ember.” - fogalmazott Ruiz Sr.

Ruiz Jr a tervek szerint – ami természetesen a járványügyi helyzettől is függ – szeptemberben húzhat ismét kesztyűt, és június első hetében kezdi a felkészülést Eddy Reynoso-val. Az ellenfél Chris Arreola vagy Adam Kownacki lehet.

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Leo Santa Cruz vs Gervonta Davis?

2020. 04. 25.
Leo Santa Cruz vs Gervonta Davis?
25
ápr
Megnézem

A jó, a rossz és a csúf!

2020. 04. 24.
A jó, a rossz és a csúf!
24
ápr
Megnézem

A bokszoló Fodor Milán úgy készül, egyetlen meccs választja el a tokiói kvótától

2020. 04. 22.
A bokszoló Fodor Milán úgy készül, egyetlen meccs választja el a tokiói kvótától
22
ápr
Megnézem

Maidana ismét világbajnok akar lenni

2020. 04. 22.
Maidana ismét világbajnok akar lenni
22
ápr

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.