Békés megye: Debreczeni Dezső elismerése!

Békés megye: Debreczeni Dezső elismerése!

2020. 08. 15., Szombat, 11:14

Mint minden évben, most is megtartotta éves beszámoló küldöttközgyűlését a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete, Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában.

Ennek a 26 megyei szövetség 30 sportágát tömörítő egyesületnek, mint jogi személynek a tagja az 1984-ben alapított Békés Megyei Harcművész Szövetség is, amit Shihan Gregor László VIII.DAN elnök képviselt.

Marik Lászlóné elnök adott tájékoztatást az elmúlt év munkájáról. Kiemelte, 2019-ben a huszonhat szövetségben harminc sportágat tömörítő szervezet sikeres évet zárt, hiszen több világbajnoki és Európa-bajnoki érmet nyertek el Békés megyei sportolók. Az utóbbi négy évben csökkent az egyesületek és a rendezvények száma. Örvendetes viszont, hogy tavaly nőtt a megyei válogatottak száma, a felnőtteknél 46, az utánpótláskorúaknál 181 sportoló vehette fel a címeres mezt 2019-ben, mindez csaknem háromszázalékos emelkedést mutat az előző évhez képest. A szövetség évek óta saját erőből működik, legfőbb bevételi forrásuk a sport szakemberek képzése, oktatása. A szövetség működtetésében gondot jelent, hogy már tíz éve állami és megyei támogatást nem kap tevékenységéhez. Ezt kifogásolta hozzászólásában Gregor László is.

A szövetség éves pénzügyi beszámolóját Czeglédi Katalin, a felügyelőbizottság elnöke ismertette. A küldöttek a hozzászólásokkal együtt elfogadták a beszámolókat.

Ezt követően kitüntetéseket adtak át a sportágukban több évtizede kiemelkedően dolgozó sportembereknek. S itt, - többek között - elismerésben részesült a nyolcszoros amatőr világbajnok kick-boxos, békéscsabai Debreczeni Dezső, a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület point- fighting kick-boksz csoportjának vezető-edzője, aki számos világ – és Európa-bajnoki érmes fiatalt nevelt Újkígyóson, majd Békéscsabán.

18
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

Riport Márton Imre aikido nagymesterrel

2020. 08. 15.
Riport Márton Imre aikido nagymesterrel
15
aug
Megnézem

Dupla hűségpont beváltás augusztus második felében

2020. 08. 14.
Dupla hűségpont beváltás augusztus második felében
14
aug
Megnézem

Jövőre megint Eb-t rendezhetünk kick-boxban

2020. 08. 09.
Jövőre megint Eb-t rendezhetünk kick-boxban
09
aug
Megnézem

„ Egy kis terem, nagy lehetőségekkel!”

2020. 08. 09.
„ Egy kis terem, nagy lehetőségekkel!”
09
aug

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.