Bemutatkozott a karate az olimpián

Bemutatkozott a karate az olimpián

2018. 10. 19., Péntek, 00:30

Több évtizede vár a világ – több tízmillió főt számláló – karatés társadalma arra, hogy a sportág bemutatkozzon egy olimpián.

Szerdán a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián valóra vált az álom, ráadásul Baranyi Zsófia személyében magyar versenyző is tatamira lépett. Fiatal tehetségünk egy győzelemmel és két vereséggel csoportjából nem jutott a legjobb négy közé, ezzel a sporttörténelmi ötödik helyet szerezte meg önmaga és a magyar karate számára.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége 2016 nyarán döntött úgy, hogy támogatja a tokiói szervezők javaslatát, amely szerint a karate – másik négy sportággal együtt – ott lehet a japán fővárosban sorra kerülő, 2020-as ötkarikás játékok programjában. Néhány hónappal később pedig az is kiderült, hogy a küzdősport ott lehet a – tokiói játékokat két évvel megelőző – Buenos Aires-i ifjúsági olimpián is.

A karate hazai képviselői számára duplán ünnep volt a tegnapi nap, hiszen Baranyi Zsófia korábban kivívta a részvételt az 59 kg-os súlycsoportban, és próbálta még emlékezetesebbé tenni, hogy magyar karatés ott lehet a sportág első, százszázalékosan olimpiai eseményén.

Első csoportmérkőzésén kifejezetten biztatóan kezdett az MTK sportolója, kis szerencsével nyerhetett volna, ám végül 2-0-ra a szerb Prekovics győzött. Hasonló mondható el a kategória későbbi olimpiai bajnoka, a japán Sakadzsi elleni küzdelemről, amelyen Baranyi Zsófia 1-0-ra kapott ki. Az észt Osszipovával szemben már ellenállhatatlan volt a 17 esztendős magyar, aki az 5-0-ás győzelem ellenére a csoport harmadik helyén végzett, és nem került az elődöntőbe.

"Persze, némileg csalódott vagyok, mert sikerülhetett volna jobban, de tudom, hogy az is óriási dolog, hogy itt lehettem" – számolt be Baranyi Zsófia. – "Nagyon sokat edzettünk az itt töltött közel három hétben, olyan volt, mintha edzőtáborban lennék. Jól éreztem magam, nem is izgultam, úgy álltam oda, hogy meg akarom mutatni, hogy mit tudok és igazából élveztem is a küzdelmeket. Összességében pedig felemelő érzés volt itt lenni az ifjúsági olimpián, látni más sportágak versenyeit, együtt megélni aranyérmeket a többi magyarral, és úgy tatamira lépni, hogy az én versenyemen is többen ott szurkoltak a küldöttségből."

"Nem kérdés, reálisan ott lett volna a helye az éremszerzők között" – nyilatkozta edzője, Fischerné Miklós Nikolett, aki végig tanítványa mellett volt az ifjúsági olimpián. – "Minden jól alakult a verseny előtt, Zsófi is mindent megcsinált, amit kellett. Aztán a mérkőzések hajszálakon mentek el, és éppen emiatt rossz érzés, hogy nem sikerült a továbbjutás, mert nagyon közel álltunk hozzá. De Zsófi előtt még komoly jövő állhat, mert nagyon alázatos, tudatos és fegyelmezett. Felejthetetlen élmény volt itt lenni mindkettőnknek, ő pedig elmondhatja magáról, hogy olimpikon volt."

20
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános, MMA

UFC bajnok a birkózó vb-n

2018. 10. 19.
UFC bajnok a birkózó vb-n
19
okt
Megnézem
MMA, Általános

Kick-box Eb: nyolcan döntősök: Masters péntek

2018. 10. 18.
Kick-box Eb: nyolcan döntősök: Masters péntek
18
okt
Megnézem
Általános, MMA

Többen érmes helyen a pozsonyi kick-box Eb-n

2018. 10. 17.
Többen érmes helyen a pozsonyi kick-box Eb-n
17
okt
Megnézem
Karate

Kesic Bogdan shotokan karate nagymester szemináriuma Nagykanizsán

2018. 10. 17.
Kesic Bogdan shotokan karate nagymester szemináriuma Nagykanizsán
17
okt

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.