A magyar szakemberek Szellő sikert várnak

A magyar szakemberek Szellő sikert várnak

2018. 02. 14., Szerda, 16:54

A szakma véleménye a közelgő Szellő-Gracsov párharcról.

Pénteken megrendezésre kerül a várva-várt Szellő Imre – Denisz Gracsov cirkálósúlyú összecsapás az M4 Sport által közvetítésre kerülő Felix Promotion eseményen.

Az Egyesült Államokban élő orosz versenyző minden magyar bokszrajongó számára ismerős, hiszen ő volt az, aki néhány évvel ezelőtt – igen véleményes pontozóbírói közreműködéssel – megfosztotta Erdei „Madár” Zsoltot a makulátlan rekordjától.

A Szellő-Gracsov küzdelemmel kapcsolatban több magyarországi szakember mondta el véleményét, várakozásait.

Szántó Imre, egykori szövetségi kapitány: „Remélem Imre revansot vesz az oroszon, és kettőzött erővel lép be a ringbe. Remélem sikerrel jár.”

Idősebb Berki Ferenc: „Az első 3-4 menetben még szívni fogja magát Gracsov, de aztán Szellő kitépi a nyakát.”

Marsi László, Egedi Renátó edzője: „Nincs kétségem afelől, hogy egy nagyon jól felkészült Gracsov fog ringbe lépni, de a másik oldalon az a Szellő Imre fogja várni, akinek nem fog tudni gondot okozni. Két offenzív bokszolóról van szó, nem lesz kergetőzés.”

Petrányi Zoltán menedzser, edző: „Menedzserként nagyon jó ötletnek tartom ezt a párosítást, és remélem, a nézők ki lesznek szolgálva ezen a mérkőzésen. Izgalmas, jó mérkőzésen Szellő sikert várok.”

4
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Hughie Fury: én vagyok a koronázatlan világbajnok

2018. 02. 14.
Hughie Fury: én vagyok a koronázatlan világbajnok
14
feb
Megnézem
Box

Probléma a „Probléma” körül

2018. 02. 13.
Probléma a „Probléma” körül
13
feb
Megnézem
Karate

Kiemelt sportág lett a karate

2018. 02. 13.
Kiemelt sportág lett a karate
13
feb
Megnézem
Box, Érdekességek

Régi/új arca lesz a Felix Promotion gáláinak

2018. 02. 13.
Régi/új arca lesz a Felix Promotion gáláinak
13
feb

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.