A pénteki boxgála a harcosok szemével

A pénteki boxgála a harcosok szemével

2017. 09. 14., Csütörtök, 15:00

A Felix Promotion pénteken, Várpalotán rendezi az őszi versenyszezon első élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában Szellő Imre 18. profi küzdelme is helyet kapott, valamint kötelek közé lép a nagypehelysúlyú WBO Európa-bajnok Kovács Zoltán, a korábbi amatőr junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok Bacskai Balázs, illetve a WBO nagyváltósúlyú ifjúsági bajnoki övéért küzdő Egedi Renátó is. Szintén a ringben láthatjuk Darmos Józsefet, Berki Ferenc Jr-t, Törteli Balázst, Kispál Zoltánt, és Márton Balázst.

A Felix Promotion pénteken, Várpalotán rendezi az őszi versenyszezon első élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában Szellő Imre 18. profi küzdelme is helyet kapott, valamint kötelek közé lép a nagypehelysúlyú WBO Európa-bajnok Kovács Zoltán, a korábbi amatőr junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok Bacskai Balázs, illetve a WBO nagyváltósúlyú ifjúsági bajnoki övéért küzdő Egedi Renátó is. Szintén a ringben láthatjuk Darmos Józsefet, Berki Ferenc Jr-t, Törteli Balázst, Kispál Zoltánt, és Márton Balázst.

A szervezők ez úton is tájékoztatják a közönséget, hogy a péntekre prognosztizált szeles, esős időjárás miatt nem az eredetileg meghirdetett szabadtéri helyszínen, hanem a Gál Gyula Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre a legjobb magyar hivatásos ökölvívókat felvonultató profi boksz gála.

Szellő Imre (17 győzelem, 0 vereség) Várpalotán a Bosznia Hercegovinából érkező Petar Mrvalj (7 győzelem, 7 vereség) ellen küzd.Áprilisi címvédésem óta nem léptem szorítóba hivatalos meccsen, úgyhogy nagyon vártam a nyár elejét, hogy Bertók Robival megkezdjem a felkészülést. Teljesen kipihentem magam, feltöltődtem, kimondottan hiányzott a kőkemény munka” – fogalmazott a ceglédi illetőségű klasszis. „Nagyon élvezem a közös munkát és bevallom őszintén, hogy volt néhány alkalom, amikor úgy kellett összeraknom magam a következő napra.”

A független számítógépes ranglistán, 27. helyen álló veretlen WBO Interkontinentális bajnok, akit a két világszervezet WBO és az IBF egyaránt 10. helyen rangsorol, a következőket mondta a soron következő meccséről. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kifejezetten a várpalotai mérkőzésre készültünk. Jó állapotban vagyok, de erre a meccsre állomásként tekintek a címvédő mérkőzésem előtt. Ugyanakkor senki ne gondolja azt, hogy félvállról veszem a soron következő ellenfelemet” – fogalmazott.„Sajnálom, hogy a tervezett ellenfelem inkább a belga bajnoki címet választotta, de hál’Isten Felixnek utolsó pillanatban is sikerült ellenfelet találnia, hogy ne vesszen kárba az eddig felkészülésem. Komoly fizikai munka áll mögöttem, úgy érzem ezen a téren is sokat fejlődtem, és ennek köszönhetően a súlyom még soha nem volt ilyen magasságokban. Először kell 96 kilóról fogyasztanom!”

A Felix Promotion cirkálósúlyú magyar-bajnok ökölvívóját, Darmos Józsefet választották az „Év Sportolójának” Kiskunmajsán, abban a városban, ahol a versenyző született, és ahol az sportággal is megismerkedett. Az elismerést, ünnepélyes keretek között, pénteken, Kiskunmajsán adta át Ábrahám-Fúrús András polgármester a méltán népszerű sportolónak. „Nagyon nagy öröm ez a kitüntetés. Boldog és büszke vagyok arra, hogy Kiskunmajsán születtem. A továbbiakban is igyekszem a város jó hírnevét öregbíteni” – fogalmazott Darmos.

Darmos Józsefet pénteken, Várpalotán láthatjuk ismét ringben, ahol egy 6 menetes összecsapás vár rá. Ellenfele Detre Gábor (2 győzelem, 1 vereség) lesz.

Kovács Zoltán a következőképpen nyilatkozott a rá váró feladattal kapcsolatban:

„A megszokottól nem tért el a felkészülésem, viszont sajnos volt néhány náthás napom, amit inkább a fogyasztásnak és a megterhelésnek tudok be” – fogalmazott az öklöző. „Mivel edzőm, Nagy Lajos az amatőr ökölvívó vb-n volt Kovács Ricsivel, így Márk vezette le a tréningeket a meghagyott edzésterv alapján. Minden jól ment, a futások például még soha nem voltak ennyire jók. Egészen kiváló formában várom a küzdelmet.”

A 24 éves nyírségi ökölvívó címmérkőzésen lépett volna ringkötelek közé, ám az eredetileg szerződtetett nagypehelysúlyú spanyol bajnok visszalépett, helyette a rutinos afrikai Francis Miyeyusho várja a ringben. A tíz menet maradt, viszont ez alkalommal a WBO öv nem kerül terítékre. „Fordított alapállású lesz az ellenfelem, aki kontrákból próbál kemény testütésekkel válaszolni. Rutinos, kiváló versenyző, észnél kell majd lennem, de reményeim szerint jó bunyót bemutatva lépek túl az előttem álló akadályon” – tette hozzá.

Bacskai Balázs a korábbi amatőr junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok és olimpikon ökölvívó, júniusi bemutatkozásakor történelmet írva első meccsén elhódította a középsúly (72,6 kg) magyar bajnoki címet, miután egy színvonalas mérkőzésen pontozással felülmúlta az akkor veretlen Harcsa Norbertet. Bacskai második mérkőzése már egy súllyal lejjebb, nagyváltósúlyban (69,85 kg) kerül megrendezésre.

„Megnéztük a nemzetközi mezőnyt, és be kellett látnunk, hogy egyelőre nem indokolt a középsúlyú jelenlétem” – fogalmazott a súlycsoportváltásról Benji. „Én 75 kiló körül mozgok edzéseken, míg középsúlyban az elit bunyósok, akár 80-81 kilóról fogyasztanak. Ez komoly súlykülönbség, ami hátrányt jelenthet egy-egy meccsen. Középsúlyba akkor kell majd visszatérni, ha majd én is 80 kiló körül leszek két küzdelem között. A profi szisztéma szerencsésebb abból a szempontból, hogy itt közel másfél nappal a mérkőzések előtt mérlegelünk, így van idő a visszatöltésre. Úgy érzem, jóval erősebb leszek ebben a súlycsoportban!”

Bacskai Balázst pénteken az afrikai Salehe Mkalekwa (10 győzelem, 3 vereség) ellen láthatjuk, éspedig egy hat menetre tervezett összecsapás során. „Hozzám hasonló méretű, balkezes sráccal küzdök” – mondta. „Igazi tapasztalatszerző mérkőzés előtt állok, hiszen, ahogy nemrég Rácz Félix is fogalmazott, nekem most minél több ringbe lépésre van szükségem, hogy meccsszámban behozzam a velem egykorú, de régebb óta profiskodó későbbi potenciális ellenfeleket. Az előrelépéshez gyakran kell bokszolnom.”

A budapesti klasszis a felkészüléséről a következőket mondta el. „A Norbi elleni mérkőzés után mindössze két hetet hagytam ki, onnantól kezdve folyamatosan készülünk, erősnek és fittnek érzem magam. Naponta kétszer edzem, sok sparringom volt az elmúlt időben, és az élmények alapján a formával nem lesz gond. Természetesen mindig van mit tanulni, főleg azt, miként kell a profik között gazdaságosabban mozogni, határozottabban ütni. Vannak feladatok, amiket meg kell oldani, a tanulási folyamat következő állomása pedig a várpalotai mérkőzésem lesz.”

További információkat a felixpromotion.com oldalon találhatsz!

20
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Termékismertető

Puzzle tatami

2017. 09. 07.
Puzzle tatami
07
szept
Megnézem
Termékismertető

Hagyományos tatami

2017. 09. 07.
Hagyományos tatami
07
szept
Megnézem
Érdekességek, Életmód

Gyerekek közötti erőszakos cselekedetek és zaklatás

2017. 09. 06.
Gyerekek közötti erőszakos cselekedetek és zaklatás
06
szept
Megnézem
Judo

Judo VB Budapest - Dr. Tóth László: Büszkék lehetünk!

2017. 09. 06.
Judo VB Budapest - Dr. Tóth László: Büszkék lehetünk!
06
szept

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.