Elmarad a Golovkin-Canelo visszavágó

Elmarad a Golovkin-Canelo visszavágó

2018. 04. 04., Szerda, 09:15

Ahogyan várható volt, elmarad a szurkolók által igencsak várt középsúlyú világbajnoki címmérkőzés.

Ahogyan várható volt, elmarad a szurkolók által igencsak várt középsúlyú világbajnoki címmérkőzés.

Hivatalossá vált, ami már hetek óta valószínűsíthető volt: elmarad a május 5-ére tervezett Gennady Golovkin – Saul Alvarez középsúlyú világbajnoki címmérkőzés, a két bunyós tavaly szeptemberben megrendezett első küzdelmének visszavágója.

A Las Vegasba tervezett küzdelem akkor került veszélybe, amikor a mexikói február folyamán kétszer is pozitív doppingmintát adott, melyet először még megpróbáltak szőnyeg alá söpörni, elbagatelizálni, mondván, igaz lehet „Canelo” azon védekezése, miszerint az illegális szer az elfogyasztott szennyezett marhahúsból került a bokszoló szervezetébe.

A WBC/IBF/WBA világbajnok Gennady Golovkin heves reakciója kellett ahhoz, hogy a Nevadai Sportfelügyelet (NSAC) komolyan vegye a történteket, és felfüggessze Alvarez versenyengedélyét.

A bokszoló meghallgatását április 18-ára tervezik, és akár még fel is menthetik, ám gyanús volt, hogy a vegasi T-Mobile Arena az elmúlt héten elkezdte a belépőjegyek árának visszatérítését.

A küzdelmet végül „Canelo” és csapata, a Golden Boy Promotions kedden mondta le, de továbbra is hangsúlyozzák, nem történt tudatos doppingolás, illetve várják az NSAC fegyelmi eljárásának lefolytatását.

A párharc mostani lemondását bizonyára az anyagi érdekek diktálták, hiszen nagyon nehéz úgy promótálni a következő hetekben a mérkőzést, hogy annak megrendezhetősége bizonytalan, s ha végül mégis ringbe tudtak volna lépni május 5-én, a bevétel több 10 millió dollárral maradt volna el a kalkuláltaktól.

A nevadai szabályok értelmében „Canelo” minden bizonnyal 1 év eltiltást fog kapni, de ezt az időt azonnal megfelezik majd, hiszen a versenyző együttműködik az illetékes szervezettel. Mivel február 17-én derült fény a mexikói első pozitív mintájára, augusztus végén már visszakaphatja az engedélyét – így szeptemberben pótolhatják a mérkőzést!

Golovkin a tervek szerint bokszolni fog május 5-én, ám az ellenfelét még keresik. Korábban 3 nevet említettek lehetséges kihívóként: Demetrius Andrade, Sergiy Derevyanchenko és Gary O'Sullivan.

6
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Wilder elfogadta Joshua kihívását

2018. 04. 03.
Wilder elfogadta Joshua kihívását
03
ápr
Megnézem
Box

Parker csapata kiakadt a ringbíróra

2018. 04. 03.
Parker csapata kiakadt a ringbíróra
03
ápr
Megnézem
Box

Hivatalosnak tekinthető a Matthysse-Pacquiao

2018. 04. 03.
Hivatalosnak tekinthető a Matthysse-Pacquiao
03
ápr
Megnézem
Box

Juhász Adrienn Európa-bajnok

2018. 04. 02.
Juhász Adrienn Európa-bajnok
02
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.