Ewing győzelmet vár magától

Ewing győzelmet vár magától

2018. 11. 14., Szerda, 14:30

Szombaton rendezi következő élő televíziós bokszgáláját a Felix Promotion International, méghozzá Aradon, a közel 2500 néző befogadására alkalmas Sala Polivalenta-ban.

A rendezvényen a helyiek kedvence, a váltósúlyú Flavius Biea (15 győzelem, 1 vereség) a IBA Interkontinentális bajnoki címért küzd, éspedig a venezuelai Yeison Gonzalez (11 győzelem, 1 vereség) ellen, míg a szegedi Kis Máté (12 győzelem, 0 vereség, 2 döntetlen) a WBO (Bokszvilágszervezet) nagyközépsúlyú interkontinentális övért bokszol a finn Timo Laine-val (22 győzelem, 10 vereség).

A programban helyet kapott a korábbi nagyközépsúlyú WBO ifjúsági bajnok Egedi ”Ewing” Renátó (13 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen) következő küzdelme is, melyet – legutolsó mérkőzéséhez hasonlóan – középsúlyban rendeznek. A 23 éves fővárosi bunyós először bokszol az őszi versenyszezonban, mivel a szeptemberi mérkőzését sérülés miatt ki kellett hagynia.

Sokat nem pihentem, így szerencsére sikerült átmentenünk a nyáron megkezdett munkát, úgyhogy komoly felkészüléssel a hátam mögött, nagyszerű formában várom az erdélyi bokszgálát. Remélem azt tudom majd nyújtani a ringben, amit elterveztem, és amivel az ottani közönségben is nyomot hagyok” - jelentette ki Marsi László tanítványa.

A magyar bunyós riválisa Grúziából érkezik, méghozzá Beka Murjikneli (5 győzelem, 5 vereség) személyében. A két bunyós bár „csak” egy nyolc menetre tervezett mérkőzésen csap össze, ám Egedi számára komoly tétje van a párharcnak.

Szóba jött, sőt, eredetileg az volt a terv, hogy ezen a gálán már egy címmérkőzésen küzdhetek, ha nem történt volna az őszi sérülésem. Murjikneli ellen tehát a szeptemberi meccsemet pótlom, és ha legyőzőm őt, akkor reményeink szerint 2019-re már úgy fordulhatok rá, hogy tavasszal biztosan valamilyen rangos övért léphetek szorítóba. De kemény tesztre számítok, és a mérkőzésen mindennek a helyén kell lennie, beleértve az azt megelőző súlyhozást is, hogy „helyzetbe kerüljek” az újesztendőben” - fogalmazott Egedi Renátó.

Az aradi eseményen ringbe lép még Kispál Zoltán, Cezar Juratoni és David Buciuc is. A Felix Promotion International november 17-i rendezvényét Magyarországon a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben (21:45), míg Romániában előreláthatólag a DigiSport közvetíti az eseményt.

Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

12
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

A légszennyezettséggel is meg kell küzdeniük a női vb résztvevőinek

2018. 11. 13.
A légszennyezettséggel is meg kell küzdeniük a női vb résztvevőinek
13
nov
Megnézem
MMA

Újra ringben Kunkli Tivadar tanítványa

2018. 11. 12.
Újra ringben Kunkli Tivadar tanítványa
12
nov
Megnézem
Box

Usyk megnyerte az utolsó cirkálósúlyú küzdelmét is

2018. 11. 12.
Usyk megnyerte az utolsó cirkálósúlyú küzdelmét is
12
nov
Megnézem
MMA

TEK BUDO- és küzdősportgála 2018

2018. 11. 11.
TEK BUDO- és küzdősportgála 2018
11
nov

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.