Generációváltás a japán profi ökölvívásban

Generációváltás a japán profi ökölvívásban

2018. 03. 30., Péntek, 22:43

Az elmúlt rövid időszakban számos klasszis akasztotta szögre kesztyűjét a Felkelő Nap országában.

Kedden, Tokióban hivatalosan is elbúcsúztatták a japánok 38 éves, korábbi nagypehelysúlyú világbajnokát, Takashi Uchiyama-t (24 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen). Az ökölvívó 2010 és 2016 között volt a WBA (Bokszvilágszövetség) világbajnoka, s ez idő alatt 11 alkalommal sikerrel védte meg azt. Takashi 2016 tavaszán vesztette el vb-övét (KO2), éspedig a panamai Jezreel Corrales ellen, majd az ugyanebben évben megrendezett visszavágót is elbukta (SD12).

A közeljövőben szeretném megnyitni az edzőtermemet, hogy olyan fiatalokkal foglalkozhassak, akik segítségemmel a nyomomba léphetnek” - fogalmazott az ökölvívó.

Takashi búcsúztatásakor a korábbi kispehelysúlyú világbajnoki kihívót, Hisashi Amagasa-t (33 győzelem, 7 vereség, 2 döntetlen) is ringbe hívták, aki nemrég szintén bejelentette visszavonulását.

A japán ökölvívó-sport generációváltás előtt áll, hiszen a közelmúltban olyan egyéniségek intettek búcsút a szorítók világának, mint az egykori harmatsúlyú WBC világbajnok Shinsuke Yamanaka, a volt nagypehelysúlyú WBC világbajnok Takashi Miura, vagy a légsúly korábbi WBC világbajnoka, Toshiyuki Igarashi.

9
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Mérlegeltek a nehézsúlyú világbajnokok

2018. 03. 30.
Mérlegeltek a nehézsúlyú világbajnokok
30
már
Megnézem
Box

Jhonny Gonzalez újra világbajnok lenne

2018. 03. 30.
Jhonny Gonzalez újra világbajnok lenne
30
már
Megnézem
Box

Price szerint mégis óriási a tét

2018. 03. 30.
Price szerint mégis óriási a tét
30
már
Megnézem
Box

„Joshua nem egy Isten”

2018. 03. 29.
„Joshua nem egy Isten”
29
már

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.