Harcsa, Darmos és Urbán is győzelmet vár

Harcsa, Darmos és Urbán is győzelmet vár

2018. 12. 04., Kedd, 09:55

A Felix Promotion International december 14-én, Budapesten rendezi az idei versenyszezon utolsó televíziós bokszgáláját (M4 Sport), ami igazán tartalmas szórakozást ígér a sportág szerelmeseinek.

Az Angyalföldi Sportközpontban (korábban Láng Sportcsarnok) megrendezésre kerülő esemény programban helyet kapott a közönségkedvenc Harcsa Norbert (10 győzelem, 1 vereség) újabb mérkőzése, aki ez alkalommal holland ellenféllel szemben száll ringbe. A budapesti öklöző magabiztosan várja a Melvin Wassing (6 győzelem, 3 vereség, 4 döntetlen) elleni összecsapását. „Túl vagyok egy kisebb sérülésen. Már jól érzem magam és a győzelem mellett a másik célom, hogy úgy jöjjek le a szorítóból, hogy nincs bennem hiányérzet. Ebben az esetben a közönség, és én is jól fogunk szórakozni. Az ellenfél viszont annyira nem...”- jelentette ki a fővárosi kiválóság.

A cirkálósúlyú magyar bajnok Darmos József (11 győzelem, 2 vereség, 3 döntetlen) mindig a közönség szórakoztatására törekszik, most sem lesz másképp a bosnyák Drazan Janjanin (19 győzelem, 24 vereség) ellen sem. „Kiosztok pár pofont a ringben, hogy ütősen zárjam az esztendőt. Utána megölelem az összes szurkolómat, akik remélem ismét szép számmal jönnek majd el. Köszönöm az újabb lehetőséget a Felix Promotion-nek, és kellemes ünnepeket mindenkinek.” - fogalmazott Darmos József.

Az őszi versenyszezonban két győzelemmel debütált Urbán Ferenc (2 győzelem, 0 vereség) célja egyértelműen az újabb siker megszerzése, ám mivel ellenfele, Virág Tamás (2 győzelem, 0 vereség) sem hibázott eddig profi pályafutása során, igazán érdekes párharc várható a cirkálósúlyúak mérkőzésén. „Idáig ez a felkészülésünk sikerült a legjobban, a súlyt is nagyon könnyedén hoztam. Nagyon várom, hogy szorítóba lépjek, mert szeretnék egy látványos győzelmet bemutatni!” - nyilatkozta Urbán.

A Felix Promotion évzáró eseményén láthatjuk még az amatőrként junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok olimpikon Bacskai Balázst, a búcsúmeccsére készülő Bozai Gyulát, és a korábbi WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnok Kovács Zoltánt is.

A december 14-i bokszgálát a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben. Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

11
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Élet-halál között a kiütött boxvilágbajnok

2018. 12. 03.
Élet-halál között a kiütött boxvilágbajnok
03
dec
Megnézem
Box

Drámai döntetlen a Wilder-Fury meccsen

2018. 12. 02.
Drámai döntetlen a Wilder-Fury meccsen
02
dec
Megnézem
Érdekességek

Bemutató: „Box Titkai – Muhammad Ali” szerdán

2018. 12. 01.
Bemutató: „Box Titkai – Muhammad Ali” szerdán
01
dec
Megnézem
Általános, MMA

Olimpiai sportág lett a kick-box és a Sambo

2018. 12. 01.
Olimpiai sportág lett a kick-box és a Sambo
01
dec

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.