Június 20-án lehet a Pacquiao-Thurman

Június 20-án lehet a Pacquiao-Thurman

2019. 05. 13., Hétfő, 23:50

A részletek hamarosan bejelentésre kerülnek, de azt már tudjuk, hogy Thurman világbajnoki övéért csapnak össze.

A nemzetközi szaksajtó beszámolója szerint július 20-án Keith Thurman – Manny Pacquiao váltósúlyú összecsapást rendeznek. A részleteket hamarosan bejelenthetik, ám a megjelentek alapján Las Vegasban lehet a találkozó.

A két bunyós egyaránt világbajnok a WBA (Bokszvilágszövetség) szervezetnél; Thurman az úgynevezett „szuperbajnok”, míg Pacquiao a hagyományos („regular”) vb-övvel rendelkezik. A szabályok értelmében a mérkőzés tétje az amerikai öve lesz, míg Pacquiao címe – az eredménytől függetlenül – betöltetlen lesz.

Fontos megjegyezni, hogy bár Manny Pacquiao (61 győzelem, 7 vereség, 2 döntetlen) kifejezetten biztató formát mutat, s szinte másodvirágzását (?) éli, elég régen nem bokszolt olyan szintű ellenféllel, mint Keith Thurman (29 győzelem, 0 vereség). Persze Thurman karrierjével kapcsolatban meg azt érdemes megemlíteni, hogy 2017 márciusa és 2019 januárja között inaktív volt, míg év eleji visszatérésekor nem volt éppen csúcsformában.

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Magyar Kinga és Szili István idő előtt nyert Szegeden

2019. 05. 12.
Magyar Kinga és Szili István idő előtt nyert Szegeden
12
máj
Megnézem
Általános, Érdekességek, MMA

Itthoni világkupán lép ringbe az Exatlon sztárja, Rákóczi Renáta

2019. 05. 10.
Itthoni világkupán lép ringbe az Exatlon sztárja, Rákóczi Renáta
10
máj
Megnézem
MMA, Box

Szombaton „Nemzetek Csatája” a szegedi sportcsarnokban

2019. 05. 09.
Szombaton „Nemzetek Csatája” a szegedi sportcsarnokban
09
máj
Megnézem
Box

Hearn szerint Miller egy csaló, de sok a szélhámos is a kihívók között

2019. 05. 07.
Hearn szerint Miller egy csaló, de sok a szélhámos is a kihívók között
07
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.