Munguia erősebb és gyorsabb lesz középsúlyban

Munguia erősebb és gyorsabb lesz középsúlyban

2020. 01. 04., Szombat, 11:42

A fiatal ökölvívó világbajnok mestere, Erik Morales nyilatkozott tanítványa súlycsoportváltásáról. Szerinte Munguia középsúlyban is világbajnok lehet.

Mint arról korábban beszámoltunk, a még mindig csak 23 éves Jaime Munguia (34 győzelem, 0 vereség) hátrahagyta a nagyközépsúlyt, és leadta a WBO világbajnoki címét, hogy 2020-ban egy újabb súlycsoportban érhessen fel a csúcsra.

Természetesen a súlycsoportváltás mellett a legfontosabb érv az volt, hogy Munguia egyszerűen kinőtte a kategóriát, és bár hónapokkal ezelőtt úgy nyilatkozott, miszerint egy címegyesítés esetén még vállalja a fogyasztást, végül nem realizálódott egy másik világbajnok elleni párharc.

Munguia január 11-én, San Antonio-ban debütál a középsúlyban, éspedig Gary O'Sullivan (30 győzelem, 3 vereség) ellen. Erik Morales szerint tanítványa még erősebb és gyorsabb lesz a 72,6 kg-os kategóriában.

Még mindig tanulnia kell, annak ellenére, hogy már világbajnok. Megvan a természetesen tehetsége, ám ugyanakkor nagyon gyorsan befogadja az új dolgokat, melyeket az edzéseken tanul, és nagyon bízunk benne, hogy középsúlyban is világbajnok lesz. A súlycsoport miatt Jaime lazábbnak tűnik, ráadásul gyorsabb és erősebb lesz, hiszen a természetes súlyában fog bokszolni.” - jelentette ki a legendás Erik Morales.

16
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Anthony Joshua és a visszavonulás

2020. 01. 02.
Anthony Joshua és a visszavonulás
02
jan
Megnézem
Box, Általános

Jean Pascal szikrázó meccsen maradt világbajnok

2019. 12. 29.
Jean Pascal szikrázó meccsen maradt világbajnok
29
dec
Megnézem
Box

Elszántan várják a vasárnap hajnali visszavágót

2019. 12. 21.
Elszántan várják a vasárnap hajnali visszavágót
21
dec
Megnézem
Box

Eddig Hearn kifizetné Wilder és Fury követelését

2019. 12. 19.
Eddig Hearn kifizetné Wilder és Fury követelését
19
dec

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.