Munguia kiütéssel debütált középsúlyban

Munguia kiütéssel debütált középsúlyban

2020. 01. 12., Vasárnap, 12:15

Vasárnap hajnalban San Antonioban küzdöttek, ahol jól sikerült Munguia középsúlyú bemutatkozása.

Vasárnap hajnalban a texasi San Antonio-ban rendezték azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén a korábbi veretlen WBO nagyváltósúlyú világbajnok Jaime Munguia (35 győzelem, 0 vereség) bemutatkozott középsúlyúként. A még mindig csak 23 éves mexikói sztár ellenfele a szintén nagyváltósúlyból érkezett ír Spike O'Sullivan (30 győzelem, 4 vereség) volt.

A nemzetközi szaksajtó beszámolója szerint Munguia meggyőzően kezdte a párharcot, s már a nyitó menetben egy nagy ütéssel megrázta ír ellenfelét, és bombáival később is uralta küzdelmet. Ugyanakkor O'Sullivan sem volt rest, és többször kihasználta a mexikói jól ismert védekezésbeli hiányosságait, ráadásul Munguia-tól a 6. menetben mélyütés miatt pontot is levontak. Munguia a 11. menetben döntötte el a küzdelmet, miután padlóra küldte ellenfelét, majd a számolás után támadásban maradt, amely miatt – elkerülendő a még nagyobb verést – O'Sullivan ringsarka feladta az egyoldalúvá vált összecsapást (TKO).

8
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Parkerék készen állnak Usyk ellen

2020. 01. 08.
Parkerék készen állnak Usyk ellen
08
jan
Megnézem
Box

Munguia erősebb és gyorsabb lesz középsúlyban

2020. 01. 04.
Munguia erősebb és gyorsabb lesz középsúlyban
04
jan
Megnézem
Box

Anthony Joshua és a visszavonulás

2020. 01. 02.
Anthony Joshua és a visszavonulás
02
jan
Megnézem
Box, Általános

Jean Pascal szikrázó meccsen maradt világbajnok

2019. 12. 29.
Jean Pascal szikrázó meccsen maradt világbajnok
29
dec

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.