Nagy Lajos győzelmet vár Kovács Zoltántól

Nagy Lajos győzelmet vár Kovács Zoltántól

2019. 04. 16., Kedd, 21:43

Szombaton, Namíbiában lép ringkötelek közé a Felix Promotion International nagypehelysúlyú klasszisa, aki a WBO Global övért küzd a helyiek kedvence ellen.

Hétfőn elindult a magyar különítmény Namíbiába, a szombati WBO „Global Nations” címmérkőzés helyszínére, s kedden már a fővárosban, Windhoek-ben végezték a felkészülés utolsó simításait. Mint arról a monokli.com korábban már hírt adott, Kovács Zoltán (#15) a helyiek sztárja, a WBO ranglistán 3. helyen álló Jeremiah Nakathila (17 győzelem, 1 vereség) ellen – s a győztes egy világbajnoki összecsapás kapujában találja magát!

A 26 éves ökölvívó mestere, Nagy Lajos nyilatkozott a körülményekről, valamint a felkészüléséről is.

Namíbia fővárosában vagyunk egy csodás szállodában, a város minden várakozásainkat felülmúlja, egyszerűen gyönyörű, s az időjárás is szuper. A felkészülés azt hiszem jól sikerült, most a kilencedik hétben vagyunk, mint mindig voltak pici nehézségek, de most már Zoli súlya is közel van a célhoz, már csak súlyhozó és csiszoló edzéseket csinálunk.” - jelentette ki a nyíregyházi mester.

Végül Nagy Lajos egy mondatban foglalta össze a szombati mérkőzéssel kapcsolatos várakozásait: „Bízom Zoli jó szereplésében, és ha nem csúszik be egy lucky punch, akkor győzni fog!”

A nyírségi ökölvívót elkísérő csapatot Nagy Lajos, Nagy Lajos Márk, illetve Rácz Félix menedzser alkotja.

15
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános, MMA

Dupláztak a Busa-nővérek a kick-box világkupán

2019. 04. 15.
Dupláztak a Busa-nővérek a kick-box világkupán
15
ápr
Megnézem
Box

Egedi és Urbán is jó mérkőzést vár magától Székesfehérváron

2019. 04. 15.
Egedi és Urbán is jó mérkőzést vár magától Székesfehérváron
15
ápr
Megnézem
Általános

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a küzdősportról

2019. 04. 14.
Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a küzdősportról
14
ápr
Megnézem
Box

Vitatott eredménnyel fejeződött be a vb-címmérkőzés

2019. 04. 14.
Vitatott eredménnyel fejeződött be a vb-címmérkőzés
14
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.