Rigondeaux 39 évesen újabb súlycsoportban lett világbajnok

Rigondeaux 39 évesen újabb súlycsoportban lett világbajnok

2020. 02. 09., Vasárnap, 17:20

Újra világbajnok a kubai klasszis, míg ugyanezen a gálán Gary Russel Jr címet védett.

A már 39 éves korábbi kétszeres amatőr olimpiai bajnok kubai emigráns, Guillermo Rigondeaux (20 győzelem, 1 vereség) vasárnap hajnalban a Pennsylvania állambeli Allentown-ban lépett ringkötelek közé, éspedig a WBA betöltetlen harmatsúlyú világbajnoki címért a venezuelaiak egykori nagylégsúlyú világbajnoka, Liborio Solis (30 győzelem, 6 vereség, 1 döntetlen) ellen.

A „Sakál” becenévre hallgató Rigondeaux karrierje ezzel a meccsel érdekes fordulatot vett, hiszen fénykorában kispehelysúlyú világbajnok volt, míg nagypehelysúlyban Vaszilij Lomacsenko elleni szenvedte el karrierje eddigi egyetlen vereségét – harmatsúlyban soha nem bunyózott!

A mérkőzés amolyan „Rigondeaux”-os mederben zajlott, a kubai ellenfele nem igazán találta az ellenszert, ráadásul Solis a 7. menetben padlóra is került. Voltak szoros menetek, ugyanakkor eléggé meglepő módon csak megosztott lett a pontozás: az egyik pontozó 115-112 arányban a venezuelait, a másik kettő a kubai klasszis látta jobbnak (116-111, 115-112) – így Rigondeaux megosztott pontozással újra világbajnok!

A gála főmérkőzésén Gary Russel Jr (31 győzelem, 1 vereség) egyhangú pontozással védte meg pehelysúlyú WBC világbajnoki címét, miután 118-110, 117-112 és 116-112 arányban felülmúlta a mostanáig veretlen mongol Tugstsogt Nyambayar -t (11 győzelem, 1 verség).

14
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Gálos arany-, Nagy és Kovács ezüstérmes a Bocskain

2020. 02. 08.
Gálos arany-, Nagy és Kovács ezüstérmes a Bocskain
08
feb
Megnézem
MMA

Sárközi Róbert nagy tervekkel tér vissza az USA-ba

2020. 02. 06.
Sárközi Róbert nagy tervekkel tér vissza az USA-ba
06
feb
Megnézem
Általános

Folytatta remeklését a kick-boxos Veres Alex

2020. 02. 04.
Folytatta remeklését a kick-boxos Veres Alex
04
feb
Megnézem
Box

Elmondta, hogy mit gondol Andy Ruiz bukásáról

2020. 02. 04.
Elmondta, hogy mit gondol Andy Ruiz bukásáról
04
feb

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.