Címvédésre készül a budapesti vk hőse

Címvédésre készül a budapesti vk hőse

2018. 07. 25., Szerda, 14:31

Mindössze két hetet lazított a májusi budapesti és a júniusi, Riminiben megrendezett világkupán remeklő Busa Andrea.

Mindössze két hetet lazított a versenyszezonban megszokott tempóján a májusi budapesti és a júniusi, Riminiben megrendezett világkupán remeklő Busa Andrea. A Halker-Király Team kick-boxosa a rövid nyári szünetet követően máris edzőtáborba vonult, ahol különleges körülmények között készül az év végi Európa-bajnokságra.

A fiatal szegedi klasszis a kick-boxosok nagy múltú csongrádi edzőtáborában edz a novemberi szlovéniai Eb-re, ahol címvédőként lép tatamira a pointfighting szakág 65 kg-os női versenyében. Vetélytársaival azonban már hamarabb is találkozhat, hiszen a magyar csapattársak mellett külföldi sportolókkal is megosztja majd az edzőtermet Csongrádon.

Három hónap van az Európa-bajnokságig, ez a kondiszerzés, a formába lendülés időszaka. Amikor a nagyobb riválisok is eljönnek, akkor ez a pár hét nagyon jó alkalom arra, hogy együtt edzünk, kicsit jobban megismerjük egymás stílusát, és emberileg is többet tudjunk meg a másikról. Én nagyon szeretem ezt a részét is, persze a napi három edzést figyelembe véve nincs igazából nyaralás hangulata az edzőtábornak, de a közösség miatt mégis mindenképp megéri lemenni”– fogalmazott Busa Andrea.

A civilben testnevelő tanárként dolgozó sportoló elmondása szerint nehezen induló, ám annál sikeresebb versenyszezont tudhat a háta mögött. A tavaly novemberi vb-szereplése ugyanis nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, tavaszra viszont megjött a formája. A világkupa sorozat idei legrangosabb, budapesti versenyén a legeredményesebb magyar női versenyzőnek bizonyult a megszerzett három aranyéremmel, a júniusi olaszországi állomáson pedig a súlycsoportoktól független Grand Champion kategóriában is győzedelmeskedett.

„Bár már sokat javultam ezen a téren, de még mindig izgulok a versenyek előtt, így itthon kicsit nehezebb dolgom volt, mert a barátaim és a családom is megnézték a mérkőzéseimet. Pesten a Grand Champion versenyre már nem jutott elég erőm, de Riminiben az abszolút kategória bunyóit is megnyertem, és a döntőben egy olyan olasz lányt vertem meg, akit eddig még sosem sikerült, így erre kifejezetten büszke vagyok.”

A Halker-Király Team kick-boxosa ősztől újabb sebességbe kapcsol, hiszen visszatér testnevelő tanári munkájához is, és egyre intenzívebben készül a novemberi Európa-bajnokságra, ahol a célja a címvédés.

3
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Munguia kemény harcban bizonyított

2018. 07. 23.
Munguia kemény harcban bizonyított
23
júl
Megnézem
Általános

Végh Richárd junior világbajnok lett

2018. 07. 23.
Végh Richárd junior világbajnok lett
23
júl
Megnézem
Box

Usyk a cirkálósúlyú korlátlan ura

2018. 07. 22.
Usyk a cirkálósúlyú korlátlan ura
22
júl
Megnézem
Box

Orosz csúcstalálkozó félnehézsúlyban?

2018. 07. 21.
Orosz csúcstalálkozó félnehézsúlyban?
21
júl

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.