Elkezdődtek a Sakura Matsurik

Elkezdődtek a Sakura Matsurik

2015. 02. 06., Péntek, 16:01

A cseresznyevirágzás rajongói jól tudják, hogy a sakura szó cseresznyevirágot, a hanami vagy ohanami pedig cseresznyevirág-nézést jelent. De tudják-e vajon, hogy nem csupán egyetlen fajta cseresznye létezik, és hogy az első, korai példányok már ki is nyíltak? És tudják-e, hogy Japánban – úgy, mint máshol a hideg- és melegfrontot – előre jelzik a „cseresznyefrontot”?

A cseresznyevirágzás rajongói jól tudják, hogy a sakura szó cseresznyevirágot, a hanami vagy ohanami pedig cseresznyevirág-nézést jelent. De tudják-e vajon, hogy nem csupán egyetlen fajta cseresznye létezik, és hogy az első, korai példányok már ki is nyíltak? És tudják-e, hogy Japánban – úgy, mint máshol a hideg- és melegfrontot – előre jelzik a „cseresznyefrontot”?

A cseresznyefák virágzása a déli fekvésű, szubtrópikus éghajlatú szigeten, Okinawán már január végén megkezdődik, míg északon, Hokkaidon csak késő májusban. A kettő között a nagyobb városokban, mint Tokió, Kiotó vagy Oszaka, általában március végén, április elején borulnak virágba a fák. A sakura szó a cseresznyefát és annak virágát jelenti, amely Japán nem hivatalos nemzeti jelképe. A tavasz beköszöntének, a természet újjászületésének egyik szimbóluma a cseresznyefák virágzása. A virágok óriási vattacukorként a fehértől a rózsaszínen át pompáznak a fák tetején.

A cseresznyevirág Japánban a természet mulandóságát jelenti, hiszen a virágzás nagyon rövid idő alatt lezajlik, a virágok rövid élete a tisztaság és egyszerűség eszményét testesíti meg. Egy hagyomány kötődik magához a virághoz is, úgy tartják akire ráhull, azt szerencse és boldogság éri.

A cseresznyefa virágszirmait hullató ünnepe egyben az életét hősként feláldozó katonák ünnepe is.

Nagyjából két héttel ezelőtt érkezett meg a Narita Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljába az első csokor cseresznyevirág. Abból a városból, ahonnan minden évben elindul a cseresznyevirágzás és vele a cseresznyefront. Az okinawai Motobu városában, egészen pontosan a ryūkyū kanhi zakura az a cseresznyefajta, amely 2015-ben is elsőként bontott virágot.

Ezzel kezdetét veszik az első sakura matsurik, cseresznyevirág-ünnepek is. Idén január 17. és február 1. között került már 8. alkalommal megrendezésre a Nakijin-gusuku Sakura Matsuri, az a cseresznyefesztivál, melynek keretében az okinawai Nakijin-kastély romjait ékesítő rózsaszín virágokban gyönyörködhettek a látogatók, akár még éjjeli kivilágításban is.

Azt hihetnénk, hogy a rózsaszín cseresznyefront a délen, melegebb éghajlaton fekvő Rjúkjú-szigetektől szépen fokozatosan észak felé terjed, de tévedünk. A cseresznyevirágzás következő állomása ugyanis az Izu-félsziget, ahol nem sokkal később, január végén, február elején bont szirmot a kawazu zakura. Korán nyílik, minthogy az előbb említett ryūkyū kanhi zakura és egy másik faj, az ōshima zakura keresztezéséből jött létre. Az első ilyen fát a Shizuoka megyei Kawazu városban találták, innen ered a virág neve. A városban már ezekben a napokban elkezdett nyílni a cseresznye, bár a fesztivál hivatalosan február 10-án veszi kezdetét. A kawazu zakura nemcsak friss, barackos-rózsaszín árnyalata miatt népszerű, hanem azért is, mert kb. 2 hét alatt elvirágzó társaival ellentétben 1 hónapig is élvezhetjük a szépségét.

Tavasszal elborítja a fákat a hófehér vagy világos rózsaszínű sziromtenger. Japánban számos cseresznyefajta van, de a leggyakoribbat Somei Yoshino-nak hívják, amelynek a virága szinte teljesen fehér, csak a száránál van egy egészen enyhe rózsaszín árnyalata. Egész Japán területén virágzik, ha bemondják pl. a tévében, hogy „nyílik a sakura”, akkor kivétel nélkül a somei yoshinóról van szó. Mindenki ezt várja márciusban, fehér színbe hajló virágainak minden egyes mozdulatát figyeli a média.

A nevét Somei faluról kapta, itt kísérletezték ki a XIX. században. A cseresznye virágzásának látványosságát az is kiemeli, hogy még a lombfakadás előtt nyílnak a virágok és óriási, tömött virágrügyek, kibomlott gyönyörű virágok borítják a kopár vesszőket. A sakurákat csak szépségük miatt nemesítik.

A cseresznyevirágzásban való gyönyörködés, a fák alatti ücsörgés külön tradíció, ünnep. A virágnéző ünnepségeket (hanami) országszerte megtartják, a cseresznyevirágzás idejétől függően kisebb-nagyobb időbeli eltérésekkel. A hanami lehet egy séta a parkban, hagyományosan azonban piknik a fák alatt.

Március elejétől kezdve az időjárás-jelentés kibővül a cseresznyefront előrejelzéssel. Ez az előrejelzés, a Sakura Zensen már 1967 óta jelen van a japán médiában. Mikor, hol fog kipattanni az első bimbó, hányad részben nyíltak már ki a virágok, mikor várható az elvirágzásuk, és hol tart éppen a „frontvonal”, a Sakura Zensenben mindenről beszámolnak. Sőt ötleteket is kaphatunk, hogy melyek a legszebb és legnépszerűbb helyszínek és fesztiválok.

Az elmúlt évek legnépszerűbb helyszínei:

Nara megyei Yoshino-yama
Aomori megyei Hirosaki-kastély
Tokió - Ueno Park, Shinjuku Gyoen, Chidorigafuchi
Fuji öt tó - Chureito Pagoda
Kiotó - Maruyama Park, Hokkaido-Goryokaku Fort
Yokohama - Sankeien Garden
Yoshinoyama
(Yoshino hegy): A leghíresebb virágnéző hely, ahol kb. 30000 fa virágzik egyszerre.
Myogi-hegy déli lejtőin található "Sakura-no-Sato", amit leginkább "Cseresznye-falva"-nak lehetne fordítani, és több mint 15 ezer fa virágzásában gyönyörködhet az ide látogató.

Forrás: Animeaddicts.hu

Elkezdődtek a Sakura Matsurik
Elkezdődtek a Sakura Matsurik
Elkezdődtek a Sakura Matsurik
Elkezdődtek a Sakura Matsurik
Elkezdődtek a Sakura Matsurik
Elkezdődtek a Sakura Matsurik
Elkezdődtek a Sakura Matsurik
63
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Judo

Budaörsi SC: számos érmes helyezés januárban

2015. 02. 06.
Budaörsi SC: számos érmes helyezés januárban
06
feb
Megnézem
Box

Baranyi Richárd készen áll kilépni az árnyékból

2015. 02. 05.
Baranyi Richárd készen áll kilépni az árnyékból
05
feb
Megnézem
Judo

Budapest rendezheti a 2017-es judo világbajnokságot

2015. 02. 05.
Budapest rendezheti a 2017-es judo világbajnokságot
05
feb
Megnézem
Általános

Nike Wushu

2015. 02. 01.
Nike Wushu
01
feb

Kapcsolódó cikkek

Magyar a világ leggyorsabb rúgója

Bekerült a Guinness Rekordok könyvébe Nagy Botond, mint "a világ leggyorsabb köríves rúgása" cím büszke tulajdonosa. A magyar válogatott karatés ezt...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.