Király István lett az európai kick-box szövetség elnöke

Király István lett az európai kick-box szövetség elnöke

2019. 05. 18., Szombat, 15:22

Hatalmas magyar sportdiplomáciai sikert hozott a péntektől vasárnapig Budapesten zajló kick-box világkupa.

Az eseményen az európai kick-box szövetség, a WAKO Europe elnökének választották az eddigi első alelnök Király Istvánt – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Tavaly ősszel hunyt el – az immár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert – kick-box világszervezet, a WAKO első embere, a szerb Boriszlav Pelevics. Helyére az eddigi európai vezetőt, Roy Bakert választották.

Az ír sportvezető a rangos budapesti világkupa alkalmával megrendezett igazgatósági ülésén bejelentette: lemond az európai szervezet elnöki tisztségéről. Ezt követően a jelenlévők Király Istvánt, a WAKO Europe eddigi első alelnökét, egyúttal a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnökét választották meg az új vezetőnek.

Óriási megtiszteltetés ez a tisztség, már csak azért is, mert a kick-boxban Európa messze a legfontosabb és legeredményesebb földrész”– nyilatkozta Király István.

Magyarként azon fogok dolgozni, hogy a sportágban hazánknak még nagyobb elismertsége legyen, mint ami az eredményességünk alapján eddig is kijárt nekünk. A legfőbb célom, hogy minél több hazai rendezésű világ- és európai eseményt hozzak Magyarországra, legyenek azok versenyek, konferenciák vagy más események. És persze, mint minden pontozásos sportágban, ahol szubjektív eredmények születnek a bírók által, nálunk a kick-boxban sem mindegy, hogy ki a kontinentális szövetség elnöke.”

Szerkesztőségünk gratulál Király István, és a magyar kick-box sportdiplomáciai sikeréhez.

92
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános, MMA

Csapataranyak a budapesti kick-box világkupán

2019. 05. 17.
Csapataranyak a budapesti kick-box világkupán
17
máj
Megnézem
Box

Szombaton Saunders és Isufi összecsap a betöltetlen világbajnoki címért

2019. 05. 15.
Szombaton Saunders és Isufi összecsap a betöltetlen világbajnoki címért
15
máj
Megnézem
Box

Bacskai Balázs nicaraguai ellenféllel küzd

2019. 05. 15.
Bacskai Balázs nicaraguai ellenféllel küzd
15
máj
Megnézem
Box

Várpalotán húznak kesztyűt a Felix Promotion öklözői

2019. 05. 14.
Várpalotán húznak kesztyűt a Felix Promotion öklözői
14
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.