Szinte mindenkinek vannak kisebb-nagyobb álmai. A különbség leginkább abban látható, hogy ki mennyire hajlandó érte tenni. Hány embernél láttuk azt, hogy minden lehetősége adott volt, mégsem tett semmit? Helyette inkább várta a csodát, hogy ölébe hulljon, amit szeretne. Sikerült nekik? Bizonyára vannak ellenpéldák, de azért zömében nem ez a jellemző.

Bizonyos esetekben azonban olyan emberek küzdenek a legjobban a célokért, akik igen komoly hátránnyal indulnak az életben, mégis a hosszú, kitartó munka hatására mindig egyre közelebb és közelebb kerültek a vágyukhoz.

Ezt a tábort erősíti az a spanyol fiú, Ruben Roldán is, aki 9 évesen balesetet szenvedett. Egy traktor alá szorulva olyan mértékben sérült meg bal lába, hogy azt amputálni kellett. Nehéz idők vártak rá, a műtétet hosszú rehabilitáció követte, és 2 évig tolószékben élte életét. Ezután azonban felkeltette figyelmét egy érdekes mozgásforma, a parkour, és elhatározta, hogy ő is ezt szeretné csinálni. A környezete számára eleinte elképzelhetetlennek tűnhetett az ötlet, hiszen a sportág jellemzője, hogy különféle épületeken és tereptárgyakon macskákat megszégyenítő ügyességgel ugrálva közlekedjenek, szaltózzanak, bukfencezzenek, stb.

Ez még olyan emberek számára is kihívást jelent, akiknek megvan minden végtagjuk, és esetleg rendszeresen sportolnak. Erre itt van ez a fiú, aki fél lábbal ugyan, de többszörös lelkesedéssel, akarattal és széles vigyorral vág bele, hátrahagyva az önsajnálatot, és megtalálva ezzel a célt, amiért dolgozhat. Szokás mondani, hogy a boldogság nem úticél kellene, hogy legyen, hanem maga az utazás. Erre is tökéletes példa Ruben.

2016-ban a spanyolországi talent show-ban is felbukkant, így világszintű ismertségre tett szert, hiszen az internetnek köszönhetően mindenhová eljuthatott a története. Műlábbal ment ki a színpadra, majd miután egy egészséges barátja végzett a parkour bemutatójával, az előadás második felére Ruben levette a műlábát, és az addig mit sem sejtő közönség előtt ő is bemutatta tudását.

Ügyességével osztatlan sikert aratott, ami nem véletlen, bárki tanulhat tőle kitartásról, magabiztosságról és az élethez való hozzáállásról. Kiváló példát szolgáltat arra, hogy miért is érdemes nem feladni, továbbá arra, hogy egy fogyatékkal élő ember is kihozhatja magából a maximumot.