Esküvőt és történelmi versenyt tervez a kick-boxos Mórádi Zsolt

Esküvőt és történelmi versenyt tervez a kick-boxos Mórádi Zsolt

2020. 12. 08., Kedd, 11:26

Ezer szállal kötődik a kick-boxhoz az év elején a TV2 Exatlon sport reality-jét is megjárt Mórádi Zsolt. Aktív pályafutását pár éve a sportág történetének legeredményesebb versenyzőjeként zárta. Azóta a világ különböző pontjairól hívják szemináriumokat tartani, a WAKO világszövetség sportolói bizottságának elnöke lett, bekerült a szervezet elnökségébe, és utazó nagykövete is a sportágnak.

Miközben éppen egy új kezdeményezéssel próbálja a sportágat segíteni, szövődött egy ezeregyedik szál: a közelmúltban eljegyezte párját, akit szintén a kick-box révén ismert meg, lévén Barbara a Magyar Kick-box Szakszövetség titkárságvezetője – adta hírül az MKBSZ.
A sportban is rendre a csúcsra törő Mórádi Zsolt ezúttal is egy csúcson, Magyarország tetején, a Kékestetőn húzta szerelme ujjára a gyűrűt.
Elhatároztuk magunkat egy életre, megtörtént az eljegyzés” – mesélte a boldog vőlegény. – „Az esküvőt szeretnénk jövőre megtartani, de pontos dátumot még nem jelöltünk ki, hiszen a jelenlegi covidos helyzetben egyelőre sok a bizonytalan tényező.”
Hiába vonult vissza 2018-ban a Halker-Király Team kiválósága, azóta is heti kétszer szigorúan lejárt csepeli klubjához, ahol volt csapattársaival edzett.  Ezért aztán a koronavírusos időszak beköszöntével – ahogyan fogalmazott – a saját bőrén érezte, hogy a versenyek megszűnése miatt a versenyzőknek mennyire hiányzik a rendszer az életükből: nem tudnak lépésről lépésre tervezni, nemhogy egy világversenyig, de meg a következő megmérettetésig sem.
Hihetetlen fegyelmezettséget követel a mostani szituáció a versenyzőktől” – jelentette ki Mórádi Zsolt, aki a világszövetség vezetőségének tagjaként és a sportolói bizottság elnökeként minden erejével azon munkálkodik, hogy motivációt adjon a versenyzőknek. Körvonalazódik is egy terv – árulta el.
A nemzetközi kick-boxban formagyakorlatban március óta már számos online bajnokságot rendeztek meg. Mi most a bizottságban a bunyósoknak is szeretnénk létrehozni egy virtuális tornát. Egy olyan versenyrendszert kialakítani, ami nekik is kihívást és versenyzési lehetőséget jelent.”
Elképzeléseik szerint az indulókat – akárcsak a hagyományos viadalokon – párba sorsolják. A felek aztán az online térben egy időben árnyékküzdelmet folytatnak, a szakértő bírók pedig meghatározott szabályok szerint értékelik a sportolók mozgását.
Most véglegesítjük, pontosan hogyan is működjön ez a szisztéma. Szeretném még az idén a WAKO elé vinni a kezdeményezést, és jó esélyt látok arra, hogy megkapjuk hozzá az elnökség támogatását. Amennyiben rábólintanak, akkor talán már jövő év elején lebonyolíthatjuk a sportág történetének első online küzdelmi versenyét. Nyilván nem helyettesíti ez az igazi harcot, de most azt korszakot éljük, amikor a sportolók minden apró lehetőségért hálásak” – mondta Mórádi Zsolt.
A kick-boxos klasszisból lett sportdiplomata igyekszik hasznosan felhasználni a felszabadult időt, amelyet a járványhelyzet előtt utazásokkal, szemináriumok tartásával töltött. Posztgraduális sportdiplomáciai szaktanácsadó képzésen vesz részt, ahol olyan szaktekintélyektől tanul, mint például Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Mint kijelentette, óriási ambíciókat dédelget ezen a szerinte egyre fontosabb szakterületen: a tanultakat a jövőben egyaránt szeretné felhasználni a kick-box sportág fejlesztésére, és a magyar sport előmenetelének a támogatására.
20
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Már nincs is veszélyben Floyd Mayweather rekordja

2020. 11. 29.
Már nincs is veszélyben Floyd Mayweather rekordja
29
nov
Megnézem

Kiegészítő edzés küzdősport mellé.

2020. 11. 24.
Kiegészítő edzés küzdősport mellé.
24
nov
Megnézem

Kesic Bogdan Mester 10 danos lett!

2020. 11. 15.
Kesic Bogdan Mester 10 danos lett!
15
nov
Megnézem

4+1 érdekesség a 28-án visszatérő Tysonról!

2020. 11. 03.
4+1 érdekesség a 28-án visszatérő Tysonról!
03
nov

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.