Fésű Lajos és Mezei Nikolett az év legjobb hazai kick-boxosai

Fésű Lajos és Mezei Nikolett az év legjobb hazai kick-boxosai

2022. 12. 13., Kedd, 12:03

Az idén is megválasztotta a Magyar Kick-box Szakszövetség az Év Sportolóit. A férfiaknál Fésű Lajos, míg a nőknél Mezei Nikolett érdemelte ki a címet a 2028-as olimpiai részvételre pályázó sportágban. Mindketten első alkalommal lettek az esztendő hazai legjobbjai.

2022-ben tovább folytatta sportdiplomácia sikersorozatát a WAKO világszövetség irányította kick-box, és a magyarok sokadjára bizonyították, hogy a világ élvonalába tartoznak.

Az amerikai eredetű, modern küzdősport első ízben szerepelt a Világjátékok hivatalos programjában. A nem olimpiai sportágak legnagyobb eseményére ráadásul Boros Petra és Pálfi Viktória révén két magyar is kivívta a részvétel jogot. Jövőre újabb multisport-rendezvények következnek úgy a kick-box, mint a magyarok életében, hiszen az olimpiai szervezetekhez tartozó, négyévenkénti Európa Játékokra - ahol szintén most mutatkozik be a sportág -, valamint a Küzdősport Világjátékokra is kvalifikáltak magyar harcosok. Ezeken felül pedig a kick-box azon kilenc sportág között van, amelyek még pályáznak a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékokon való részvételre.

Az idei nemzetközi kick-boxos versenyszezon első fele a koronavírus járvány hatásai miatt még hiányosra sikeredett, az első nagy világverseny éppen a júniusi budapesti, 27. Magyar Kick-box Világkupa volt. Az őszi idényben került sor az utánpótlás világbajnokságra, ahol Magyarország az éremtáblázaton a második helyen végzett. Az évet novemberben Antalyában a felnőtt Európa-bajnokság zárta, ahol hét magyar aranyérem is született.

A törökországi Eb legeredményesebb magyar versenyzőjének Fésű Lajos bizonyult, aki két szabályrendszerben, pointfightingban és kick-lightban is aranyérmet nyert, és őt választották az Eb legjobb tatamis versenyzőjének. A Halker-Király Team kick-boxosa emellett a nyáron a dobogó legfelső fokára állhatott fel az Európai Egyetemi Játékokon is.

A nőknél a fiatal Mezei Nikolett lett az Év Sportolója itthon a nőknél. A battonyai Barátság SE klasszisa bizonyította, hogy nem véletlenül szerzett tavaly kick-lightban világbajnoki aranyat: az idei kontinensviadalon ugyanis Európa-bajnoki címet nyert.

8
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Négy érem a jesolói ifjúsági karate világkupán

2022. 12. 13.
Négy érem a jesolói ifjúsági karate világkupán
13
dec
Megnézem

Egyszerűen csak A vitamin

2022. 12. 10.
Egyszerűen csak A vitamin
10
dec
Megnézem

Akarok én fekete övet? Akarok én a dobogóra állni?

2022. 11. 24.
Akarok én fekete övet? Akarok én a dobogóra állni?
24
nov
Megnézem

Hét magyar felnőtt arany a kick-box Eb-n

2022. 11. 22.
Hét magyar felnőtt arany a kick-box Eb-n
22
nov

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.