Három magyar karatés érem Dubajban

Három magyar karatés érem Dubajban

2018. 02. 19., Hétfő, 08:45

Nem sokkal a karate hazai kiemelt sportággá válását követően világraszóló eredményeket értek el a magyar versenyzők.

Nem sokkal a karate hazai kiemelt sportággá válását követően világraszóló eredményeket értek el a magyar versenyzők.

A sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League Dubajban megrendezett állomásán Hárspataki Gábor ezüst-, Tadissi Martial és Molnár Dániel pedig bronzérmet nyert. Az eredmények igencsak biztatók a fél év múlva kezdődő olimpiai kvalifikációs sorozat előtt.

A karatés PL-széria fordulói kisebbfajta világbajnoksággal érnek fel, hiszen kategóriánként 64 versenyző indulhat, akik elsősorban a világranglista első ötven helyezettje közül kerülnek ki, kiegészülve a második félszázból bekerülőkkel.

Hárspataki Gábornak is több világklasszison keresztül kellett túlverekednie magát, amíg öt győzelemmel eljutott a 75 kg-os súlycsoport döntőjéig. A legnagyobb név a többszörös vb- és Eb-érmes ukrán Horuna volt, aki ellen az MTK versenyzője magabiztos győzelmet aratott. A fináléban aztán Hárspataki 5-2-re alulmaradt a sportág jelenlegi legnagyobb sztárjával, az ötszörös világbajnok azeri Agajevvel szemben.

Négy győzelemmel és egy vereséggel a harmadik helyért küzdhetett Tadissi Martial. A korábbi vb-ezüstérmes 67 kilós magyar karatés a bronzmeccsen 0-0-ás eredményt követően bírói döntéssel nyert az egyiptomi Elsawy ellen.

Szintén sikerrel vívta meg bronzmérkőzését az élete egyik legjobb formájában küzdő, a selejtezők során több nagy skalpot is begyűjtő Molnár Dániel. A +84 kg-os magyar a helyosztón szép találatokkal 3-2-re verte a koszovói Nishevcit.

A magyar versenyzők dobogós helyezésükkel értékes világranglista pontokat gyűjtöttek.

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Hamed görbe tükröt tartott Eubank Jr elé

2018. 02. 18.
Hamed görbe tükröt tartott Eubank Jr elé
18
feb
Megnézem
MMA

UFC: fogy a türelem McGregor irányába

2018. 02. 18.
UFC: fogy a türelem McGregor irányába
18
feb
Megnézem
Box

Groves-Eubank Jr nyilatkozatok

2018. 02. 18.
Groves-Eubank Jr nyilatkozatok
18
feb
Megnézem
Box

Garcia nyerte a volt világbajnokok meccsét

2018. 02. 18.
Garcia nyerte a volt világbajnokok meccsét
18
feb

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.