Hatalmas mezőny lesz a budapesti ifi boksz vb-n

Hatalmas mezőny lesz a budapesti ifi boksz vb-n

2018. 06. 28., Csütörtök, 01:47

Közel ötszáz bokszoló vehet részt a budapesti ifjúsági vb-n. Az eseményről szerdán sajtótájékoztatót tartottak.

Az eredetileg tervezettnél több, 80 ország közel 500 versenyzője vehet részt az augusztus 21. és 31. között sorra kerülő ifjúsági ökölvívó-világbajnokságon, a Duna Arénában.

A vb szerdai sajtótájékoztatóján Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke elmondta, hogy eredetileg 174 női és 244 férfi versenyző részvételét tervezték, de a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség, az AIBA szabaddá tette a nevezést, így nyílt lehetőség arra, hogy közel 500 ökölvívó induljon Budapesten.

Az elnök kifejtette: óriási dolog, hogy Magyarország ifi vb-t rendezhet, s ennek komoly diplomáciai értéke is van.

"Ha szépen és jól rendezzük meg az eseményt, az előrelendítheti kis országunk megítélését" - fogalmazott Erdei Zsolt, hozzátéve: a magyar szövetség is kapott újabb kvótákat, így az eredetileg tervezett 16-nál több, maximum 21 hazai ökölvívó léphet kötelek közé.

Hatalmas mezőny lesz a budapesti ifi boksz vb-n

A MÖSZ elnöke szerint a legfontosabb az, hogy "legyenek eredményeink". Erdei Zsolt két érmet vár, az egyiket a fiúktól, a másikat a lányoktól, s ha az egyik arany lenne, akkor már nagyon boldog lenne. Név szerint az idén ifjúsági Európa-bajnok Bernáth Attilát, illetve az Eb-harmadik Hámori Lucát nevezte meg esélyesként a Balzsay Károly irányította fiú, illetve a Kovács Mária által vezetett női keretből.

Molnár Péter, a MÖSZ menedzser-ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az AIBA számára kiemelt esemény a budapesti vb, s ez az első alkalom, hogy a férfi és a női szakág számára egyszerre rendezik meg az ifjúsági világbajnokságot.

Szántó Éva, a Budapest2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a Duna Aréna nemcsak uszoda, hanem egy olyan sportkomplexum, amely több sportág eseményének adhat otthont. Kijelentette, hogy a kft. társrendezőként kapcsolódik be, mert a sportrendezvények kapcsán számos olyan terület van, amelyben komoly tapasztalatot szerzett, ugyanakkor a sportszakmai feladatokat a Magyar Ökölvívó Szakszövetség látja majd el.

Balogh Sándor, a Budapest2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója elmondta: örül annak, hogy nemcsak a vizes sportok bízzák rájuk a sporteseményük megrendezését, majd bejelentette azt is, hogy a Duna Aréna a júliusi junior szinkronúszó-világbajnokság után a nagyközönségnek is megnyitja a kapuit.

Varga Csaba, a Duna Aréna üzemeltetési igazgatója a létesítmény átalakításáról beszélt. Tájékoztatása szerint a küzdőteret az uszodatérből alakítják majd ki úgy, hogy mindenben megfeleljen az AIBA előírásainak. Hozzáfűzte: az 50 méteres medence tetején két ringet fognak kialakítani úgy, hogy költségtakarékosságból a meglévő szerkezeteket ne kelljen elbontani, és a vizet sem engedik majd le a medencéből.

Elhangzott még, hogy a nézőtér 5300 fő elhelyezésére lesz alkalmas, valamint hogy egy szürkemarha-pár lesz a vb két kabalaállata, az elnevezésükre szerdán indul pályázat a szövetség Facebook-oldalán.

 

Hatalmas mezőny lesz a budapesti ifi boksz vb-n
4

Vélemények

Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Szeptemberben mégis Joshua-Povetkin lesz

2018. 06. 27.
Szeptemberben mégis Joshua-Povetkin lesz
27
jún
Megnézem
Box

Crawford küzdeni fog Spence-szel

2018. 06. 27.
Crawford küzdeni fog Spence-szel
27
jún
Megnézem
MMA

Sportdiplomáciai mérföldkőhöz ért a magyar kick-box

2018. 06. 27.
Sportdiplomáciai mérföldkőhöz ért a magyar kick-box
27
jún
Megnézem
Box

Rácz határozatlan időre felfüggesztette Berkit

2018. 06. 26.
Rácz határozatlan időre felfüggesztette Berkit
26
jún

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel