A kecskeméti Hírös Judo Sport Egyesület eredményei

A kecskeméti Hírös Judo Sport Egyesület eredményei

2016. 11. 28., Hétfő, 11:21

A kecskeméti Hírös Judo Sport Egyesület 2016-os éve eredményekben gazdagon telt. A fontosabb versenyszereplések és eredményeik összefoglalójának megtekintéséért olvass tovább.

Serdülő „A” fiú-lány Magyar Bajnokság (Baja, 2016.11.26.)

Hetvennégy egyesület, 297 induló. Borsos Kristóf 73 kg-os súlycsoportban Magyar Bajnok.

Kristóf szerezte az egyetlen kecskeméti érmet, ráadásul a legfényesebbet. Megvédte múlt évi Bajnoki címét. Összesen 3 arany, 1 ezüst és 1 bronz Országos Bajnoki éremmel rendelkezik.

Első ellenfelét (Paks) ipponra dobta jobbra morote seoinagéval, amit leminősítettek yukora. Nem sokkal később egy jobbra végrehajtott osoto garival ipponal verte. Második ellenfelét (UTE) jobbra végrehajtott ippon seoinageval wazarira dobta, majd leszorította. Harmadik ellenfelét (VASAS) a döntőben 20 másodpert alatt, jobbra végrehajtott morote seoinageval ipponnal győzte le.

Ifi ”B” Magyar Bajnokság (Cegléd, 2016.10.22.)

Borsos Kristóf 73 kg-ban eggyel magasabb korosztályban indult, és az V. helyen végzett. Rajta kívül még három serdülő volt súlycsoportjában, akik az első fordulóban kiestek. Kristóf első két küzdelmét megnyerte. A döntőbe jutásért vívott küzdelemben kapott egy wazarit kontra technikára, melyet egy idő múlva átraktak az ellenfél javára. Szerettük volna megtekinteni a videobírót de azt mondták épp most romlott el. A bronz meccset elvesztette így az előkelő ötödik helyezést érte el.

Koroska Open Szlovénia (Gradec, 2016.11.12.)

Borsos Kristóf 73 kg-ban serdülőként ifi korosztályban versenyzett, és az V. helyen zárt. Súlycsoportjában 29 induló volt, rajta kívül még két magyar, akik az első körben vereséget szenvedtek. Kristóf az első három mérkőzését ipponnal nyerte. Negyedik meccsén yukoval kikapott olasz ellenfelétől. Ötödik mérkőzését szintén ipponnal nyerte. A boronz meccsen wazarival kikapott, így ötödik helyezettként jött haza.

Büntetés Végrehajtási Intézetek Országos Bajnoksága (Budapest UTE, 2016.11.16.)

Szabó Tímea +73 kg-ban I. helyezés

Vajda Péter +100 kg-ban III. helyezés

Tizennégy intézet 122 indulója között csapatösszesítésben V. helyezést sikerült elérni.

Serdölő fiú-lány Országos Csapatbajnokság (Budapest UTE, 2016.11.19.)

Borsos Kristóf a CVSE csapatát erősítette felkérésre 73 kg-ban. A csapat erőnyerőként kezdett. Kristóf a továbbiakban mindkét mérkőzését megnyerte, egyiket ipponnal a másodikat wazarival.

Összesítésben az előkelő II. helyen végzett a csapat Kristóf győzelmeinek is köszönhetően.

Barcsik Zoltán

16
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Szatmári Petra a 81 kg EB ezüstérmese

2016. 11. 24.
Szatmári Petra a 81 kg EB ezüstérmese
24
nov
Megnézem
Box

Egy WBO Europe és egy magyar bajnoki címmel zárja az évet a Felix Promotion

2016. 11. 23.
Egy WBO Europe és egy magyar bajnoki címmel zárja az évet a Felix Promotion
23
nov
Megnézem
Judo

Magyar érmek a Judo Európa Bajnokságról

2016. 11. 16.
Magyar érmek a Judo Európa Bajnokságról
16
nov
Megnézem
Judo

Ungvári mesterkurzust tart Nagy-Britanniában

2016. 11. 09.
Ungvári mesterkurzust tart Nagy-Britanniában
09
nov

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A Judo ruha története és legendája

A Judo ruha (Judogí) együtt fejlődött a sportágak történetével. A hagyományos japán alsóruházat mintájára készült, napjainkban jellemzően fehér és...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.