Kick-box Eb: nyolcan döntősök: Masters péntek

Kick-box Eb: nyolcan döntősök: Masters péntek

2018. 10. 18., Csütörtök, 23:50

A Kick-box Európa-bajnokság csütörtöki napján eldőlt, hogy hányan léphetnek küzdőtérre az aranyéremért a pénteki és szombati döntőkön.

Eldőlt, hogy ez a szám v égül is a nyolcas lesz. Négy szenior és négy masters döntőben szurkolhatunk magyar résztvevőknek. Az is eldőlt, hogy négy bronzérmesünk lesz, hiszen ők ma befejezték a küzdelmeket.
Hogy a kick-light is tud kőkemény lenni, azt eddig is tudtuk. Amúgy is, ahogyan közeledünk az Európa-bajnokság vége felé, egyre jobban nő a különböző lila flekkekekkel dekorált harcosok száma, jelezve azt, hogy bizony, a kick-boksz egy kemény küzdősport. Erre vezethető vissza az is, hogy Zsarkó Dániel Péter sérülés miatt nem tudott döntőbe kerülni. +94 kg.-ban átok ül a magyar Vida nevű versenyzőkön a szlovén Blaz Potocnik ellen. Tavaly, a budapesti világbajnoki döntőben Vida Balázs szenvedett tőle vereséget, idén névrokona, Vida Ádám kényszerült búcsúzásra a szlovák fiú miatt. Bálint Zoltán,Osváth Dóra, Bárdosi Sándor Ferenc és a ringes Jóni Ádám, kemény, becsületes küzdelmekben maradtak alul.
A „lányoknál” a Busa testvérek nyertek és bejutottak a döntőbe. Andi megint kicentizte a győzelmet a 2.1 arányú győzelemmel, de kit érdekel ez, ha a döntőt is ezzel nyeri, az éppen elég lesz! Gremen Petra törököt győzött le és lett döntős,míg Veres Roland még szerdán bebiztosította a helyét a fináléban.


Csütörtöki eredmények

74 kg. Zsarkó Dániel Péter – *Giacomo Pennacchio (Olaszország) feladás sérülés miatt a döntőbe jutásért
79 kg. Bálint Zoltán – *
Lukasz Puczynski (Lengyelország) 0 : 3 a döntőbe jutásért
+94 kg. Vida Ádám – *
Blaz Potocnik (Szlovénia) 0 : 3 a döntőbe jutásért
50 kg. *
Busa Gabriella – Dominika Karchova (Szlovákia) 3 : 0 a döntőbe jutásért
55 kg. *
Gremen Petra – Sukran Tebaa Buyukdemir (Törökország) 3 : 0 a döntőbe jutásért
70 kg. *
Busa Andrea – Tereza Cvingerova (Csehország) 2 : 1 a döntőbe jutásért
+70 kg. Osváth Dóra – *
Giulia Compagno (Olaszország) 0 : 3 a döntőbe jutásért

Masters kategória
74 kg. Bárdosi Sándor Ferenc – *Rani Tarvo (Észtország) 0 : 3 a döntőbe jutásért
84 kg. *
Kovács Imre – Petio Tashev (Bulgária) 3 : 0 a döntőbe jutásért

K-1 szabályrendszer

67 kg. Jóni Máté – *Lidor Kurt (Izrael) 0 : 3 a legjobb négybe jutásért

Ahhoz, hogy a Dancsó Zoltán Olasz Attila szakvezető kettős elégedett legyen, a nyolc döntőt kellene behúzni . A pénteki döntők programjában a masters korosztályé lesz a főszerep, hiszen Bertalan Gábor, Kovács Imre, Vass Csaba, Gazdagné Pintér Anett ugrik csatasorba az Európa-bajnoki címekért. A másik négy versenyzőnk a szombati, utolsó napi programban lép tatamira, vagyis megéri szombaton Pozsony felé menni és szurkolni!

Pénteki mérkőzések

Masters kick-light

63 kg. Bertalan Gábor – Daniel Merten (Németország) DÖNTŐ!
84 kg. Kovács Imre – Claudio Novelli (Olaszország) DÖNTŐ!
+94 kg. Vass Csaba – Miralem Trle (Ausztria) DÖNTŐ!
55 kg. Gazdagné Pintér Anett – Valentina Cabras (Olaszország) DÖNTŐ!

25
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános, MMA

Többen érmes helyen a pozsonyi kick-box Eb-n

2018. 10. 17.
Többen érmes helyen a pozsonyi kick-box Eb-n
17
okt
Megnézem
Karate

Kesic Bogdan shotokan karate nagymester szemináriuma Nagykanizsán

2018. 10. 17.
Kesic Bogdan shotokan karate nagymester szemináriuma Nagykanizsán
17
okt
Megnézem
Általános, MMA

Megvolt a sorsolás a Kick-box Európa-bajnokságon

2018. 10. 16.
Megvolt a sorsolás a Kick-box Európa-bajnokságon
16
okt
Megnézem
Box

Jól sikerült a szombati I. Gedó György boxgála

2018. 10. 15.
Jól sikerült a szombati I. Gedó György boxgála
15
okt

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.