Kovács és Nakathila mérlegre állt

Kovács és Nakathila mérlegre állt

2019. 04. 19., Péntek, 15:46

Megvolt a mérlegelés, szombaton már kesztyűt húznak, s a WBO „Global Nations” bajnoki övéért küzdenek Namíbiában.

Szombaton, Namíbia fővárosában, Windhoek-ben rendezik azt a profiboksz gálát, melynek főmérkőzésén a Felix Promotion International öklözője, Kovács Zoltán a helyi Jeremiah Nakathila ellen küzd a Bokszvilágszervezet (WBO) nagypehelysúlyú „Global Nations” övért, valamint a ranglistavezetői pozícióért.

A magyar csapat – Kovács Zoltán, Nagy Lajos, Nagy Lajos Márk és Rácz Félix – a hét elején érkezett meg az afrikai országba, ahol a 26 éves ökölvívó az utolsó simításokat végezte a felkészülésén, valamint dolgozott a súlyhozáson is.

Előbbiről, mármint a formáról, csak szombaton győződhetünk meg, ám az eredményes súlyhozást már pénteken bizonyítani kellett.

Megrendezték ugyanis a hivatalos mérlegelést, ahol a feleknek – pár gramm híján – maximum 59 kilót nyomhattak a műszeren. Ez mindkét bunyósnak sikerült: Kovács Zoltán 58,6 kg, míg Jeremiah Nakathila 58,75 kiló volt.

20
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

A Barbár és a Gladiátor a végső harcra készül

2019. 04. 17.
A Barbár és a Gladiátor a végső harcra készül
17
ápr
Megnézem
Box

Nagy Lajos győzelmet vár Kovács Zoltántól

2019. 04. 16.
Nagy Lajos győzelmet vár Kovács Zoltántól
16
ápr
Megnézem
Általános, MMA

Dupláztak a Busa-nővérek a kick-box világkupán

2019. 04. 15.
Dupláztak a Busa-nővérek a kick-box világkupán
15
ápr
Megnézem
Box

Egedi és Urbán is jó mérkőzést vár magától Székesfehérváron

2019. 04. 15.
Egedi és Urbán is jó mérkőzést vár magától Székesfehérváron
15
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.