Lakótelepi SE küldöttközgyűlés

Lakótelepi SE küldöttközgyűlés

2018. 12. 23., Vasárnap, 13:35

Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban tartották meg a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület vezetőség választó küldött közgyűlését.

Gregor László elnökhelyettes, levezető elnök irányításával megválasztották a közgyűlés tisztségviselőit, majd az egyesület alelnöke Lovas István tartotta meg az elmúlt négy év munkájáról szóló, rövid, tömör beszámolóját. A kiemelt és eredményes kick-box szakosztályban nagyon megnőtt a tehetséges versenyzők száma, a támogatás viszont évek óta ugyanannyi maradt. Így nem csoda, ha a pénzelosztás , a versenyek, a Világ- és Európa-bajnokságok egyesületi támogatása állandó viták forrása lett. Lovas István elemezte röviden a szakosztályokban folyó értékes és eredményes munkát. Sajnálatát fejezte ki a kézilabda szakosztály megszűnése és a modern tánc szakosztály kiválása miatt.

Debreczeni Dezső SE elnök szinte a zágrábi Kroatia Open nemzetközi versenyről érkezett. Értékelte az általa vezetett kick-box point-fighting szakosztály munkáját, hiszen a kiemelkedő nemzetközi eredményeket zömében Ők produkálták. Négy versenyző - Hídvégi Nándor, Bálint Zoltán, Opauszki Dávid és Csák Bence - került be a magyar felnőtt válogatottba, s közülük Bálint Zoltán világbajnoki bronz, míg Opauszki Dávid Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. A felnőtt válogatottsággal járó költségek szintén nehezítették és terhelték a gazdálkodást. Új, az edzéslátogatottságtól és edzésmunkától függő egyéni verseny finanszírozást vezetett be, amit a jövőben is alkalmazni fog, mert bevált.

Az alelnök és az elnök beszámolója után a hozzászólások következtek. Szedoglavits Vilmos mester, a WTF Taekwondo szakosztály vezetőjének beszámolójából kitűnt, hogy szép eredmények születtek ebben az olimpiai sportágban is. Két válogatott versenyzőjük (Práth Balázs és Práth Bence) versenyeztetése mellett a kick- box szakosztállyal történő együttműködésben is lépni szeretnének. Gregor László elnökhelyettes egyben mint a megyei harcművész szövetség elnöke is köszöntötte a közgyűlést, hiszen a hat harcművész szakosztály- a két aikido, shotokan karate, ITF taekwon-do, WTF taekwondo, All-Style Karate és Kick-box - egyben a Békés Megyei Harcművész Szövetség aktív tagjai is. Számos problémára kitért hozzászólásában sejtetve, hogy semmiben nem lesz könnyebb a jövő év mint az idei volt.

A küldöttközgyűlés a beszámolókat egyhangúlag elfogadta.

A következő szakaszban Zahorán Kitti mester, a választási és szavazatszedő bizottság elnöke vette át a szót, ismertetve a vezetőség választás jelöltlistáját, amit a küldött közgyűlés egyhangúlag és változtatás nélkül fogadott el. Következett a titkos szavazás és a szavazat számlálás majd az eredmény kihirdetése.

A József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület elnöke Debreczeni Dezső, alelnök Lovas István, elnökhelyettes Gregor László, elnökségi tagok Krajcsó István (ITF taekwon-do) és Mitykó László (tollaslabda) lettek. A Számvizsgáló Bizottságot Haba József mester (kick-box) vezeti, tagjai Balázs Sándor és mester (aikido) és Uhrin Nóra lettek.

A közgyűlés utolsó lépéseként Lovas István alelnök díjat adott át a 2018-as év legeredményesebb versenyzőinek. A legeredményesebb hölgy díját a junior egyéni és csapat kick-box világbajnok Laurincz Boglárka, a legeredményesebb férfi sportoló címét a kick-box felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes Opauszki Dávid vehette át.

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

A Székely Budo-Sport 2018-as éve

2018. 12. 21.
A Székely Budo-Sport 2018-as éve
21
dec
Megnézem
Box

Szellő Imre első magyarként minden szervezetnél a TOP-ban

2018. 12. 20.
Szellő Imre első magyarként minden szervezetnél a TOP-ban
20
dec
Megnézem
Általános

Magyar érem és kemény küzdelmek a Sambo Európa kupán

2018. 12. 18.
Magyar érem és kemény küzdelmek a Sambo Európa kupán
18
dec
Megnézem
Általános

Elnökségi ülés Békés megyében

2018. 12. 18.
Elnökségi ülés Békés megyében
18
dec

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.