Lődi Tamás ismét WBO Európa-bajnok

Lődi Tamás ismét WBO Európa-bajnok

2018. 05. 26., Szombat, 23:20

A békéscsabai ökölvívó visszaszerezte WBO Európa-bajnoki címét. Ismét Finnországban nyert Lődi Tamás

A békéscsabai ökölvívó visszaszerezte WBO Európa-bajnoki címét. Ismét Finnországban nyert a magyar bunyós.

Szombat este Finnországban lépett kötelek közé Lődi Tamás, a Lauri Promotion cirkálósúlyú ökölvívója. Sem a mérkőzés helyszíne, sem a küzdelem tétje nem volt ismeretlen a 28 éves öklöző számára, hiszen Finnországba szinte hazajár Lődi, sőt, rendszerint győztesen hagyja el az északi ország ringjét. A WBO Európa-bajnoki öv sem ismeretlen számára, miután pár éve birtokolta már ezt a címet.

Aki úgymond az ismeretlen volt a szombat esti egyenletben, az az ellenfél, a 30 éves Sami Enbom (17 győzelem, 2 vereség).

A Lahti városában megrendezett küzdelem során a magyar bunyós ismét nagyot alkotott, miután a 3. menetben TKO-val diadalmaskodott, úgy, hogy Enbom a második felvonásban már padlóra került, majd a következőben még kétszer, mielőtt befejeződött az egyenlőtlenné vált párharc.

Ezzel a sikerrel Lődi Tamás minden bizonnyal visszakerül a WBO (Bokszvilágszervezet) cirkálósúlyú ranglistájára – vagyis immáron két bunyósunk lesz cirkálósúlyban a TOP 15-ben, miután Szellő Imre is tagja ennek az elit mezőnynek.

73
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Hegyi ismét tűzbe borítja a szorítót

2018. 05. 25.
Hegyi ismét tűzbe borítja a szorítót
25
máj
Megnézem
Box

Végre kegyelmet kapott Jack Johnson

2018. 05. 25.
Végre kegyelmet kapott Jack Johnson
25
máj
Megnézem
Box

Kiütést vár magától Törteli Balázs

2018. 05. 25.
Kiütést vár magától Törteli Balázs
25
máj
Megnézem
Box

Matthysse a legjobb Pacquiao-t akarja

2018. 05. 24.
Matthysse a legjobb Pacquiao-t akarja
24
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.