Magyar kick-boxos aranyeső Szlovákiában

Magyar kick-boxos aranyeső Szlovákiában

2020. 02. 25., Kedd, 14:56

Halmozták az érmeket a magyarok a Pozsonyban megrendezett nyílt szlovák kick-box bajnokságon. A nemzetközi verseny a magyar versenyzők számára több kategóriában is pontszerző viadal volt az év világversenyeire – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A felnőttek mezőnyében Nagy Rita volt a legeredményesebb magyar, aki a tatamis küzdelmek során három aranyérmet is szerzett. A többiek közül Száraz Gergő, Fésű Lajos, Takács Péter, Szabó-Tóth Dávid, Zsarkó Dániel Péter, Vida Balázs és Romero Alícia egyaránt kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A legsikeresebbek a light-contact szabályrendszerben voltak a mieink, ahol a férfiaknál egy kivételével valamennyi súlycsoportban magyar diadal született.

A legjobb magyar kick-boxosok számára a verseny remek főpróba volt a WAKO világszervezet világkupa sorozatának legnagyobb indulói létszámú, egyben legrangosabb állomása, a hétvégén Dublinban sorra kerülő Irish Open előtt. A sorozat második legnagyobb világkupájának a magyarországi számít, amelyet idén május 8-10-én rendez meg Budapesten a Magyar Kick-box Szakszövetség. 


Nyílt szlovák bajnokság, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: 3. Buttyán Bence
84 kg: 3. Gruber András
94 kg: 1. Déri Boldizsár
Nők:
55 kg: 2. Bécsi Nikolett
60 kg: 3. Galambos Kira
70 kg: 1. Török Dóra, 3. Romero Alícia
+70 kg: 2. Török Dóra Melinda
Open: 2. Török Dóra Melinda, 3. Bécsi Nikolett


Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 1. Száraz Gergő, 3. Didenko Alexander
63 kg: 2. Száraz Gergő
69 kg: 1. Fésű Lajos
74 kg: 1. Kajtár Bence
79 kg: 1. Takács Péter, 3. Pintér Bálint
84 kg: 1. Szmolek Emánuel, 3. Huszár Dominik
89 kg: 1. Szabó-Tóth Dávid
94 kg: 1. Zsarkó Dániel Péter, 2. Vida Ádám, 3. Szachán Bolivár
+94 kg: 1. Vida Balázs, 2. Vígváry Viktor
Nők:
50 kg: 2. Török Szonja, 3. Bécsi Nikolett
55 kg: 2. Zsilák Viktória, 3. Bécsi Nikolett
60 kg: 1. Nagy Rita
70 kg: 1. Romero Alícia, 2. Fülöp Eszter


Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 1. Száraz Gergő, 2. Didenko Alexander
63 kg: 2. Kokavecz Péter
69 kg: 1. Fésű Lajos, 2. Debre Bence
74 kg: 3. Szabó Márk
79 kg: 1. Takács Péter
84 kg: 2. Huszár Dominik
89 kg: 1. Szabó-Tóth Dávid
94 kg: 1. Zsarkó Dániel Péter, Vida Ádám
+94 kg: 1. Vida Balázs, 3. Vígváry Viktor
Nők:
50 kg: 3. Tóth Vanessza
55 kg: 2. Zsilák Viktória, 3. Schmidt Zsófia
60 kg: 1. Nagy Rita
65 kg: 1. Nagy Rita, 2. Fülöp Eszter
70 kg: 1. Romero Alícia, 2. Kürti Bonita


Full-contact:
Férfiak:
63,5 kg: 3. Benedek Dániel
67 kg: 2. Buják Tamás
Nők:
52 kg: 3. Kovács Laura Fanni
56 kg: 2. Zsiga Melinda
60 kg: 2. Nagy Rita


K1:
Férfiak:
75 kg: 1. Fábián Kristóf
Nők:
52 kg: 3. Miklós Alexandra
56 kg: 2. Zsiga Melinda

38
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

A koronavírus miatt marad el egy profibox gála

2020. 02. 24.
A koronavírus miatt marad el egy profibox gála
24
feb
Megnézem

Visszatért a nehézsúlyú király a trónra

2020. 02. 23.
Visszatért a nehézsúlyú király a trónra
23
feb
Megnézem

Tata után, Sheffield előtt

2020. 02. 23.
Tata után, Sheffield előtt
23
feb
Megnézem
Box

Hatalmas balhé a Wilder-Fury sajtótájékoztatón

2020. 02. 20.
Hatalmas balhé a Wilder-Fury sajtótájékoztatón
20
feb

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.