McGregor nem tűnt el, csak edz

McGregor nem tűnt el, csak edz

2018. 09. 12., Szerda, 21:29

Szokatlanul csendes Conor McGregor, pedig élete MMA mérkőzésére készül. És mégis, a nagydumás ír meg sem szólal.

Szokatlanul csendes Conor McGregor, pedig élete MMA mérkőzésére készül. És mégis, a nagydumás ír meg sem szólal.

Október 6-án, Las Vegasban rendezik az UFC229 gálát, melynek főmérkőzése, a Khabib Nurmagomedov vs Conor McGregor párharc a sorozat történetének legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása lehet. Mármint szakmailag biztosan az egyik legjobbnak ígérkező küzdelem, de hogy közönség és anyagi szempontból milyen lesz a mérkőzés, azt még nem tudjuk.

Főleg az anyagi vonulata érdekes, hiszen az UFC főnök Dana White korábban rekord PPV bevételt prognosztizált, ám az ír McGregor teljesen kivonta magát a mérkőzés promótálásából – még közös sajtótájékoztatót sem tartottak a felek.

McGregor ugyan még mindig nem törte meg a hallgatást, ám nyilvánosságra hozott egy edzésvideót, ami sok mindenre magyarázatot ad: a korábban két súlycsoportban is világbajnok szupersztár valószínűleg magára zárta az edzőterem ajtaját, mivel a szakértők kifejezetten elismeréssel beszélnek a felvételen látható formájáról! Íme a rövid videó.

6
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Amir Khan nyert, Sam Eggington elbukott

2018. 09. 10.
Amir Khan nyert, Sam Eggington elbukott
10
szept
Megnézem
Box

Az év profi öklözője újabb bajnoki övet szerzett

2018. 09. 10.
Az év profi öklözője újabb bajnoki övet szerzett
10
szept
Megnézem
Általános, MMA

Jövő héttől Minszkben készülnek a magyar kötöttfogásúak

2018. 09. 09.
Jövő héttől Minszkben készülnek a magyar kötöttfogásúak
09
szept
Megnézem
Általános, MMA

Rákóczi Renáta profi világbajnok

2018. 09. 09.
Rákóczi Renáta profi világbajnok
09
szept

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A testprotektorok fontossága

A küzdősportok jelenlegi, folyamatosan alakuló, változó és fejlődő világában különösen fontos a megfelelő védelem és a szabályrendszereinek...

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.