Megkezdődött a serdülő ökölvívó Eb

Megkezdődött a serdülő ökölvívó Eb

2018. 05. 22., Kedd, 23:09

Együttesen tizennyolc legénynek és leánynak szavazott bizalmat a Magyar Ökölvívó Szakszövetség.

Pünkösd hétfőn már a helyszínen, Albenában edzettek legjobb serdülőkorú bokszolóink, akik bő egy héten át a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelnek a bolgár városban. Jobb partnert a bemelegítésre-ráhangolódásra nem is találhattak volna a mieink, akik a sportági elitbe tartozó házigazdák csapatával gyakoroltak „élesben”, vagyis komoly kesztyűzés formájában.

Együttesen tizennyolc legénynek és leánynak szavazott bizalmat a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, amikor arról döntött, kik és hányan képviseljék a piros-fehér-zöld színeket a 13-14 esztendősök kontinensviadalán.

A Fekete-tengeri üdülőközpont ezer embert befogadó sportcsarnokában végül is nyolc ifjú hölgy és tíz fiatalember lép a kötelek közé csapatunk tagjaként, de hogy mekkora eséllyel, azt gyakorlatilag képtelenség megmondani. Tudniillik a mostani összeurópai seregszemlén a legifjabb korosztály indul, olyan tinik, akiknek még értelemszerűen igen csekély a ringtapasztalatuk, s az Eb-rajt előtt nem igazán tudható, hogy felkészültségük mit-mennyit ér nemzetközi szinten.

Ami viszont bizonyos: a selejtezők öt napon át tartanak, a vasárnap a pihenésé, hétfőn jönnek az elődöntők, jövő kedden pedig az aranycsaták - remélhetőleg magyarokkal is a főszerepben. A lányoknál tizenkét, a fiúknál húsz súlycsoportban verseng a mezőny.

Érdekesség - vagy inkább korunk sportsajátossága -, hogy már a serdülő ökölvívók Európa-bajnokságán is van doppingellenőrzés. A kontinentális szövetség honlapjának közlése szerint nem csupán vizeletvizsgálat várható, hanem vérmintákat is vehetnek a kontrollra rendeltek egy részétől.

A MAGYAR RÉSZTVEVŐK
Fiúk

Balogh László (40 kg)

Váry Tamás (41,5 kg)

Koleszár Valentin (43 kg)

Mucska Dominik (44,5 kg)

Konkoly Lorenzó (46 kg)

Buza Rafael (48 kg)

Balogh Krisztián (50 kg)

Palkovics Aurél (52 kg)

Dömény Martin (54 kg)

Lakatos Kevin (56 kg)

Horváth Máté (59 kg)

Puporka Ádám (65 kg)

Szendi Attila (80 kg)

Balogh Péter (105 kg)

Leányok

Bogdán Dorina (39 kg)

Vogler Helen (42 kg)

Jónás Kornélia (45 kg)

Dévényi Izabell (48 kg)

Márton Eszter (51 kg)

Varga Viktória (60 kg)

Kovács Petra (67 kg)

Csete Beatrix (70 kg)

7
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

És nemezközivé lesz...

2018. 05. 22.
És nemezközivé lesz...
22
máj
Megnézem
Box

Új világbajnok pehelysúlyban

2018. 05. 21.
Új világbajnok pehelysúlyban
21
máj
Megnézem
Általános

Tíz arannyal zártuk a budapesti kick-box világkupát

2018. 05. 21.
Tíz arannyal zártuk a budapesti kick-box világkupát
21
máj
Megnézem
Box

Badou Jack a pontozókat hibáztatja

2018. 05. 20.
Badou Jack a pontozókat hibáztatja
20
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.