Mike Tyson és Roy Jones összecsap?

Mike Tyson és Roy Jones összecsap?

2020. 07. 22., Szerda, 22:38

A volt nehézsúlyú profi bokszvilágbajnok Mike Tyson várhatóan a korábban négy súlycsoportban is vb-övet szerző Roy Jones ellen lép szorítóba szeptemberben.

Az 54 éves amerikai és 50 esztendős honfitársa, az orosz állampolgársággal is rendelkező Jones meccsének nyélbe ütéséről utóbbi nyilatkozott a moszkvai Szport Ekszpressznek.

"Mike igazi legenda, aki engem választott ellenfélnek, a kihívásra pedig nem mondhattam nemet. Már nem terveztem visszatérést, s újabb ringfellépést, de ilyen lehetőséget elmulasztani egyenesen őrültség lett volna" - mondta az orosz sportújságnak Jones

A két veterán klasszis meccsét nyolcmenetesre tervezik, és valahol az Egyesült Államokban bonyolítják le a tervek szerint szeptemberben. Pályafutásuk során egyszer közel jártak ahhoz, hogy megütközzenek a ringben, de akkor semmi sem lett mérkőzésükből.

A visszatérését áprilisban bejelentő Tyson, aki 2005-ben bokszolt utoljára, profiként ötven győzelmet aratott, és hatszor maradt alul. A karrierjét 2018-ban befejező Jones a hivatásosok között 66-szor nyert, és kilenc vereséget szenvedett.

10
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Oscar/Canelo? Isten irgalmazz...

2020. 07. 21.
Oscar/Canelo? Isten irgalmazz...
21
júl
Megnézem

Július 24-én már nézhető a DAZN Magyarországról

2020. 07. 19.
Július 24-én már nézhető a DAZN Magyarországról
19
júl
Megnézem

Támpontok küzdősport gyakorlóknak hőség idejére.

2020. 07. 15.
Támpontok küzdősport gyakorlóknak hőség idejére.
15
júl
Megnézem

Online oktatja a kick-box világot Mórádi Zsolt

2020. 07. 08.
Online oktatja a kick-box világot Mórádi Zsolt
08
júl

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.