Online oktatja a kick-box világot Mórádi Zsolt

Online oktatja a kick-box világot Mórádi Zsolt

2020. 07. 08., Szerda, 22:37

A TV2 extrémsport reality-jébe tett kitérő és a koronavírus járvány okozta leállások után ismét a kick-box teszi ki Mórádi Zsolt napjainak túlnyomó részét.

A tíz világbajnoki címével a sportág történetének legeredményesebb versenyzőjét még két évvel visszavonulása után is annyira becsben tartják, hogy több online szeminárium megtartására kérték fel. A hétvégén 12 országból 150-en figyelték az oktatását – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Páratlan pályafutása befejeztével Mórádi Zsoltot előbb a WAKO kick-box világszövetség sportolói bizottságának elnökévé választották, majd a szervezet elnökségébe is bekerült. Mint elmondta: az elnökség az egész világot sújtó járvány kitörése óta nyolc hetente online üléseket tart, és arra használják ki a versenyekben beállt kényszerszünetet, hogy a hosszú távú stratégiákban előrébb lépjenek.

A projektek egyike az a nemzetközi fejlesztési terv, amely a sportágban elmaradottabb térségek felzárkóztatását célozza. Ennek részeként korábban Mórádi Zsolt Jordániában és Spanyolországban is tartott szemináriumot. A sorozatnak a palesztinok szervezték meg a legújabb állomását, de ezúttal a digitális tér volt a helyszín.


„Most az online szemináriumok korát éljük, amihez egyre inkább hozzászokik a világ. Ezt bizonyítja a mostani alkalom is, amelyen tizenkét arab országból százötvenen vettek részt. A program sportolóknak, edzőknek és bíróknak is szólt, akik elméleti és gyakorlati képzést is kaptak. A szeminárium minden várakozást felülmúlóan jól sikerült. Én tartottam a gyakorlati részt, a technikák végrehajtására helyeztem a hangsúlyt, és ami a legjobban meglepett, hogy a foglalkozás végén a kérdezz-felelek rész során majdnem egy órán át kérdezgettek a szakma legmélyebb témáiról is. Roppant aktívak voltak, annak ellenére, hogy az arab régióban a kiütésre menő ringes szakágak jóval népszerűbbek, mint az általam mutatott pointfighting technikák” – mesélte Mórádi Zsolt.

A csepeli kick-boxosnak nem ez volt az első online szemináriuma, amit tartott, hiszen korábban egy sportolói kezdeményezésnél is megtalálták.


„A német válogatott szervezésében volt egy online képzéssorozat, amelynek egyikét én vittem. Ott a technikai korlátok miatt száznál többen nem tudtak bekapcsolódni, de azt a létszámot kimaxoltuk. A WAKO sportolói bizottságának elnökeként nagy öröm, hogy a sportolók részéről is alakulnak ilyen továbbképzések. Ezek remekül szolgálják a WAKO azon törekvéseit is, hogy a járvány sújtotta időszakban is aktív maradjon a világ kick-boxos közössége, és fenntartsuk a motivációt.”

Mórádi Zsolt arról is beszámolt, hogy napi tevékenységeinek 50-60 százalékát teszi ki a kick-box. A hazai és nemzetközi sportdiplomáciai feladatokon túl lejár edzeni klubjába, az utánpótlás és a felnőtt válogatott gerincét adó Halker-Király Team csapatához, és a csepeliek augusztusi edzőtáborában is részt vesz majd.

Online oktatja a kick-box világot Mórádi Zsolt
Online oktatja a kick-box világot Mórádi Zsolt
37
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Minden korban jó formában.

2020. 07. 08.
Minden korban jó formában.
08
júl
Megnézem

Magyar IKU Karate Szövetség központi edzőtábor és övvizsga

2020. 07. 05.
Magyar IKU Karate Szövetség központi edzőtábor és övvizsga
05
júl
Megnézem

Shotokan karate nemzetközi tábor Gyulán

2020. 07. 01.
Shotokan karate nemzetközi tábor Gyulán
01
júl
Megnézem

Miért vagy boldog az edzéstől?

2020. 06. 29.
Miért vagy boldog az edzéstől?
29
jún

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.