Nem szereti a pontozóbírókat

Nem szereti a pontozóbírókat

2018. 03. 18., Vasárnap, 20:39

A március hónap a nehézsúlyról szól, ám ezt már korábban is említettük olvasóinknak.

A március hónap a nehézsúlyról szól, ám ezt már korábban is említettük olvasóinknak.

Igazi nehézsúlyú hónap a március, hiszen – többek között – a két hete rendezték a Wilder-Ortiz párharcot, míg 31-én a Joshua-Parker összecsapás lesz terítéken. A két világbajnoki küzdelem mellett ugyan minden más mérkőzés eltörpül, még a szombaton, Londonban megrendezésre kerülő Lucas Browne vs. Dillian Whyte összecsapás is.

Pedig a WBC „Silver” övéért megrendezésre kerülő mérkőzés hihetetlen csatát ígér a profi ökölvívás szerelmeseinek, legalábbis a két bombázó korábbi küzdelmei erre engednek következtetni.

A párharc esélyese a hazai pályán küzdő Dillian Whyte (22 győzelem, 1 vereség), ám az ausztrálok veretlen, ex-WBA világbajnoka, Lucas Browne (25 győzelem, 0 vereség) szenzációs formát ígér szombat estére.

Nem akarom, hogy a pontozóbírók döntsenek a győztes személyéről” - nyilatkozta az ausszi. „Nem szeretem őket, ezért szeretném a kiírt menetszám vége előtt befejezni. Nekem mindegy, hogy kiütés, vagy csak feladja valamelyik szünetben... csak meg akarom állítani őt.”

Browne már hosszú hetek óta Európában tartózkodik készül a meccsre; kesztyűzött többek között Danny Williams-szel és Tyson Fury-val is.

7
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

Görbics profi Európa-bajnok

2018. 03. 18.
Görbics profi Európa-bajnok
18
már
Megnézem
Box

Most nem sikerült

2018. 03. 18.
Most nem sikerült
18
már
Megnézem
Box

Detre Gáboré a GBF bajnoki öv

2018. 03. 17.
Detre Gáboré a GBF bajnoki öv
17
már
Megnézem
Box

Mérlegelés Békéscsabán

2018. 03. 16.
Mérlegelés Békéscsabán
16
már

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.