Osztrák-magyar sparring-nap volt Sopronban

Osztrák-magyar sparring-nap volt Sopronban

2019. 05. 30., Csütörtök, 23:55

Közel 70 ökölvívó keresett és talált magának ellenfelet múlt szombaton. Lesz folytatás...

2019.05.25-én példa értékű összefogással jött létre Sopronban a soproni Növényi Sportakadémia (Babos Zoltán) és a Box-Ring Eisenstadt (Varga Némedi Csilla) szervezésével az első Ausztria-Magyarország sparring-nap.

A helyszínen közel 70 ökölvívó mérte össze tudását, ahol a nagy számmal megjelent bokszolók között voltak profi és amatőr versenyzők is. A profik táborát olyan nevek erősítették, mint a szegedi Magyar Kinga, illetve a helyi illetőségű Tóth László, aki kézsérülése miatt - jobb híján - a ring sarokban látta el tanácsokkal a fiatalokat.

Az osztrák klubok is szép számmal hoztak amatőr bajnok bunyósokat, és fiatal tehetségeket, így igazán összemérhette tudását a két tábor. A megjelent 11 klub egyetértett abban, hogy kifejezetten sikeresnek mondható a kezdeményezés, melynek a két főszervezője Varga Némedi Csilla és Babos Zoltán volt. Ők ígéretet tettek, hogy folytatódni fog ez a kezdeményezés, bízva abban, hogy megvalósul a mottójuk: EGYÜTT A JÖVŐ BAJNOKAIÉRT!

10
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Jön a Deontay Wilder – Luis Ortiz visszavágó

2019. 05. 29.
Jön a Deontay Wilder – Luis Ortiz visszavágó
29
máj
Megnézem
Box

Tyson lenne a ringben Andy Ruiz Jr

2019. 05. 29.
Tyson lenne a ringben Andy Ruiz Jr
29
máj
Megnézem
Box

Kiliti Tamás és Sárközi Attila is várja a szurkolók biztatását

2019. 05. 28.
Kiliti Tamás és Sárközi Attila is várja a szurkolók biztatását
28
máj
Megnézem
Karate, Általános

Rekordlétszámot hozott a karate magyar bajnokság

2019. 05. 27.
Rekordlétszámot hozott a karate magyar bajnokság
27
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.