Szeptemberben mégis Joshua-Povetkin lesz

Szeptemberben mégis Joshua-Povetkin lesz

2018. 06. 27., Szerda, 23:59

Egyelőre nem jön össze az álommeccs, amiért mindkét fél a másikat okolja, de azért maradtak izgalmak.

Ugyan mindenki az őszi Joshua-Wilder összecsapást várta, ahol mind a négy jelentős nehézsúlyú világbajnoki övért küzdenek, ám a világbajnokok egyelőre (?) külön utakon folytatják figyelemre méltó pályafutásukat.

Mint ismert, jó ideje tárgyalnak a WBO/WBA/IBF világbajnok Anthony Joshua (21 győzelem, 0 vereség) és a WBC világbajnok Deontay Wilder (40 győzelem, 0 vereség) párharcáról. Pár hete úgy tűnt, hogy közeli a megállapodás, mivel az amerikaiak KO-királya elfogadta a brit csapat financiális feltételeit, ám mégis vakvágányra került a történet.

A hét elején a WBA (Bokszvilágszövetség) fel is szólította Joshuát, hogy 24 órán belül döntsön, miszerint vagy kiáll a hivatalos kihívó orosz Alexander Povetkinnel, vagy elveszti a világbajnoki övét.

„A WBA több mint egy hónappal meghosszabbította a Povetkinnel és az Anthony Joshuával folytatott tárgyalásokat. Úgy tűnik, hogy Wilder csapatával nem sikerült megegyezni, ezért azonnali hatállyal kérjük a Josua-Povetkin meccs időpontját!” - állt a WBA közleményében.

A Matchroom Boxing gyorsan és határozottan döntött; nem várnak tovább Wilderre, hanem szeptemberben jön a WBA által elrendelt, Povetkin elleni kötelező címvédés.

Ilyenkor, ahogyan az lenni szokott, mindkét fél, mármint Joshua és Wilder, a másikat vádolja meccsük elmaradásáért. Az amerikai szerdán egy hosszú kirohanást intézett a közösségi médiában, melynek teljes, vagy szó szerinti idézésétől most eltekintenénk, mivel meglehetősen szabadszájú szövegről van szó. Maradjunk annyiban, hogy a „gyáva”, a „csaló”, „a seggfej” és az „átkozott” szavak csak a legenyhébb jelzők...

14
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Crawford küzdeni fog Spence-szel

2018. 06. 27.
Crawford küzdeni fog Spence-szel
27
jún
Megnézem
MMA

Sportdiplomáciai mérföldkőhöz ért a magyar kick-box

2018. 06. 27.
Sportdiplomáciai mérföldkőhöz ért a magyar kick-box
27
jún
Megnézem
Box

Rácz határozatlan időre felfüggesztette Berkit

2018. 06. 26.
Rácz határozatlan időre felfüggesztette Berkit
26
jún
Megnézem
Box

Briedis menesztette Siesta-t

2018. 06. 26.
Briedis menesztette Siesta-t
26
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.